Nemzetközi élelmiszer- és vendéglátóipari szakkiállítás Budapesten

2016. május 09. 08:50
Kedden kezdődik a Bocuse d'Or Megnyílik a SIRHA nemzetközi élelmiszer- és vendéglátóipari szakkiállítás a Hungexpo budapesti vásárközpontban, ahol tizenkilenc ország 350 kiállítója mutatkozik be május 9. és 11. között. A kiállítás keretén belül rendezik meg a Bocuse d'Or európai döntőjét is.
 

A szakkiállításon az élelmiszeripar, a pék- és cukrászipar, a szálloda- és vendéglátóipar kínálata, újdonságai mutatkoznak be a legszélesebb körben, egyebek mellett élelmiszeripari termékek, italok, bútorok, konyhai berendezések és a kávézáshoz kapcsolódó termékek. A kiállítók száma idén 25 százalékkal több, mint 2014-ben volt. A kiállítás területe eléri a 20 ezer négyzetmétert, ahová mintegy 20 ezer szakmai látogatót várnak. 

A Magyar Turizmus Zrt. és az Agrármarketing Centrum 90 magyar élelmiszeripari társkiállítóval lesz jelen 850 négyzetméteren.

A SIRHA keretében Budapesten rendezik meg május 10-én és 11-én a világ legrangosabb szakácsversenyének számító Bocuse d'Or európai döntőjét is, amelyen húsz ország legjobb séfjei közül választják ki azt a 11-et, akik indulhatnak a 2017-es lyoni világdöntőn. A fő alapanyagok magyarok lesznek, gímszarvasborjú, illetve dunai kecsege és annak kaviárja. A zsűrinek kínált borsor is kizárólag magyar borokból áll majd. 

Magyarországot a hazai döntőn győztes Széll Tamás képviseli, aki első magyar séfként jutott be a Bocuse d'Or világdöntőjébe 2013-ban.     

A kiállítás három napja alatt több mint 10 szakmai verseny és konferencia zajlik.

Forrás: Magyar hírlap

Kapcsolódó cikkek

A SZÉP kártya szabadidőzsebe felhasználható élelmiszer vásárlásra?

2017. augusztus 21. 07:12
A Szép kártya szabadidőzsebével kapcsolatos kérdésem, van, hogy élelmiszer vásárlásra elfogadják valahol? Az alkártya konkrétan mit takar?

Finnországban bevezetik a munkahelyi alvásidőt

2019. február 05. 07:58
Még fizet is érte a munkaadó