Nyugdíjprémium, nyugdíjkiegészítés

2019. október 18. 08:03
2019. október 16-án a Magyar Közlönyben megjelentek a nyugdíjprémiumról, illetve a nyugellátások kiegészítéséről szóló rendeletek. A prémium idén azoknak is jár, akik csak ebben az évben vonultak nyugdíjba.

Nyugdíjprémium akkor jár, ha a gazdaság növekedése meghaladja a 3,5 százalékot. Idén 4,6 százalékkal nő a magyar GDP, így a prémium jár. A prémiumot tavaly azok kaphatták meg, akik a megelőző évben legalább egy napot már nyugdíjasként töltöttek, vagy egy napon nyugdíjszerű ellátásban részesültek. A mostani rendelet ilyen megkötést nem tartalmaz. A jogszabály mindössze annyit mond ki, hogy 2019 novemberében fennálljon a nyugdíjas jogviszony.

A megjelent rendeletek értelmében a prémium számításakor 1,1 százalékos szorzót vesznek figyelembe (a gazdasági növekedés várhatóan ennyivel haladja meg a bázisul szolgáló 3,5 százalékot). A kiegészítésnél pedig 0,7 százalékkal számolnak (ennyivel volt magasabb a nyugdíjas kosár szerint számolt infláció január és augusztus között az év eleji 2,7 százalékos nyugdíjemeléshez képest).

A kiegészítést a novemberi nyugdíjjal együtt fizetik ki a jogosultaknak. A prémium utalásáról, készpénzes kézbesítéséről külön nem rendelkezett a kormány a rendeletben. A kiegészítés összege átlagosan 11 ezer forint lesz (akinek az átlagnál alacsonyabb a nyugdíja, kisebb összegben részesül), a prémium pedig átlagosan 20 ezer 160 forint lesz.

A rendeletek a Magyar Közlöny 2019. évi 168. számában jelentek meg.

A Kormány 237/2019. (X. 16.) Korm. rendelete a 2019. évi nyugdíjprémiumról és egyes más ellátások után járó egyszeri juttatásról

A Kormány 238/2019. (X. 16.) Korm. rendelete a nyugellátások és egyes más ellátások 2019. novemberi kiegészítéséről

 

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Tájékoztató a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) felhasználásáról

2022. január 12. 07:33
2022. február 1-jétől 2022. május 31-ig mindegyik SZÉP-kártya minden alszámlájáról lehet hideg élelmiszert vásárolni.


Beindultak a szakszervezetek, újabb béremelés lehet már a nyáron

2022. május 23. 08:34
2022. május 19-én Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke nyilatkozott az InfoRádiónak a 2022. évi bérkorrekció szükségességéről.