Nyugdíjrendszer: Gulyás Gergely nem kertelt – nincs elég járulék, egyelőre a 2030-as évek közepéig lát a kormány
2024. február 19. 17:06
Évről évre többen mennek nyugdíjba, mint amennyien megjelennek a munkaerőpiacon. A nyugdíjkifizetéseket az állami költségvetésnek kell kipótolnia, egyre nagyobb arányban.
Ugyan a szokatlan, péntek délutáni időpontban tartott kormányinfón érthető módon Novák Katalin kegyelmi ügye volt a leghangsúlyosabb téma, számos más fontos kérdés is előkerült.
Ezek közül az egyik a nyugdíjrendszer fenntarthatóságára vonatkozott. Az Mfor újságírója azt vetette fel, hogy tavaly már a nyugdíjkifizetések 24,5 százalékát kellett finanszíroznia a kormánynak, mivel ennyivel kevesebb járulék érkezett be a kasszába. Ezt a költségvetésből, más forrásokkal kellett kipótolni. Pedig 15 éve, 2008-ban ez még gyakorlatilag 0 százalék volt, majd 5, 10, 17, legutóbb pedig 24,5 százalékra ugrott.
Arra a kérdésre, hogyan lehet elérni, hogy a járulékok fedezzék a nyugdíjkifizetéseket, Gulyás Gergely világos választ adott:
Átütő demográfiai program.
Szerinte a problémának más megoldása nincsen. Jelen állás szerint a 2030-as évek közepéig a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntartható. „Egy felosztó-kirovó rendszer azzal, hogy a kormány hozzátesz az állami költségvetésből, különös nehézségek nélkül egy közepes gazdasági növekedés mellett is fenntartható” – magyarázta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Azzal folytatta, hogy a demográfiai programon kívül más megoldása annak nem lesz, hogy lényegesen többen mennek nyugdíjba, mint amennyien belépnek a munkaerőpiacra.
Elismerte, hogy a demográfiai program sikere tíz éven belül kevésbé látszik, de emlékeztetett rá, hogy ha 2010 után is kitartottak volna az addig tapasztalt népesedési folyamatok, mostanra a magyar lakosság 170 ezer fővel lenne kevesebb. Szerinte ez mutatja, hogy akkor is érdemes ebbe az irányba menni, ha egyébként egyelőre nem sikerült eljutni a teljes társadalmi reprodukció kívánatos mértékéig. De csak ez a hosszú távú megoldás.
Hozzáfűzte, hogy természetesen a költségvetésnek mindez egyre nagyobb kiadást fog jelenteni, ennek ellenére a 2030-as évek közepéig ez nem jelent különösebb nehézséget. A 24,5 százalékos kipótlás nőni fog, de nem drámai gyorsasággal. Körülbelül
egyharmad és 40 százalék közötti mértékben kell majd finanszírozni a nyugdíjrendszert.
Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy Magyarország helyreállítási tervében szerepelt a nyugdíjrendszer reformja is. Ennek határideje akkor 2025. március 31. volt. A dokumentumban olyan intézkedésekre is ki kell térni, mint a nyugdíjrendszer hosszú és középtávú fenntarthatósága. A kormány már annak idején rögzítette, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár emelése nincs napirenden, továbbá a nők kedvezményes nyugdíjának megszüntetése sem merült fel.
forrás: vg.hu
Kapcsolódó cikkek
DENSO bérmegállapodás: 10,6 százalék
2024. március 22. 14:31
2024. március 21-én létrejött a bérmegállapodás a DENSO Gyártó Magyarország Kft. és a LIGA – Ifjúsági Munkás Érdekvédelmi Szervezet között. A szakszervezetnek hét feszült tárgyalási forduló után tíz százalék fölötti béremelést sikerült kiharcolnia.
Horvátországban mostantól börtönbüntetést kaphat, aki magára hagy egy állatot
2024. április 19. 15:46
Szigorították az azokra kiszabható büntetést Horvátországban, akiket állat elhagyásával vádolnak meg. Az április 2-án életbe lépett változtatások értelmében azok, akik magukra hagynak egy állatot, akár egyévnyi börtönbüntetést is kaphatnak. Emellett súlyosbította a horvát parlament az állatkínzásért adható büntetéseket is – írja a prove.hu.