Okostelefonok a mezőgazdaságban

2016. augusztus 05. 08:42
Az egyik legnagyobb világcég, a Dow, hazánkban elsősorban a vetőmagjaival és növényvédő szereivel robbant be. A közelmúltban a gazdálkodás támogatására egy applikációt dobott a piacra, amely ingyenesen elérhető és ingyenesen letölthető.

A program a forgalmazott termékeket, a termesztett növénykultúrákban engedélyezett vegyszereket, fényképes gyomnövény határozást biztos a mezőgazdasági szakembereknek. Új trend a világban, hogy még a legnagyobb cégek, mint a Microsoft is, ingyenessé teszik programjaikat. A prototípus jelenleg burgonya, cukorrépa, gabonafélék, alma, bogyós gyümölcsök, szőlő, kukorica, napraforgó, repce, hagyma, káposztafélék és paradicsomtermesztéshez ajánl növényvédő szereket. Használjuk ki ezeket a lehetőségeket!

Az új növényvédelmi szabályozás sok újdonságot hozott az idei esztendőben, de még nincs vége a feladatoknak, hiszen ez év novemberéig le kell vizsgáztatni a permetezőgépeinket. Ettől az évtől működteti a Magyar Növényvédőmérnöki és Növényorvosi Kamara az e-vény rendszerét és hozzá kell szoknia a gazdáknak ahhoz, ha magasabb forgalmi kategóriájú vegyszereket szeretnénk kijuttatni, akkor ahhoz növényorvosra van szükségünk.

Ezzel párhuzamosan a legnagyobb egyetemek, mint a keszthelyi Georgikon, vagy éppen a Debreceni Egyetem, folyamatosan indítja az ötéves képzési idejű növényorvos szakjait. A világ, a hatékony növényvédő szer kijuttatás, az okszerű növényvédelem felé mozdult el. A változást egyértelműen érzi a szakma, de nem csak hazánk, hanem az Európai Unió is egyre jobban fókuszál bizonyos növényvédő szerek felhasználásának szigorítására, mint ahogy a glifozát esetében is láthatjuk.
Hogy a Dow AgroSciences mennyire komolyan vette a fejlesztést, jól látszik, hogy az összes forgalomba helyezett növényvédő szerének a hivatalos címkéjét is letölthetjük, amely ugyan eddig is elérhető volt az interneten, de most egy helyen megtalálható és ilyen formában még nem lehetett letölteni. A különlegességét, pedig legutoljára hagyva, a program fejlesztői arra is gondoltak, hogy olyan helyen gazdálkodnak a termelők, ahol esetleg nincs térerő. Az  ingyenes letöltése után azonban nincs szükség további adatforgalomra az App futtatásához. 

A gyakorlati felhasználás mellett jó segítséget jelenthet az egyetemi képzésekben, kiegészítve az órai, szemináriumi és labor-, terepgyakorlatokat. Laikusok is, kisgazdák, hobbykertészek is böngészhetnek zöldjelzésű vegyszerek között, amelyeket kiskertekben is biztonsággal felhasználhatunk.

A termékfejlesztése reméljük nem áll le és ki fog egészülni károsítók, illetve kórokozók gyűjteményével, valamint ma már léteznek olyan szoftverek is, amelyek a kamerák segítségével képesek levél alapján is felismerni a gyomnövényeket. Érdeklődve várjuk az új és frissített változatot és addig is érdemes kipróbálni mindazoknak, akik ebben a szakmában dolgoznak. 

A Dow AgroSciencesről, Szilágyi Bay Péter

Ebben a helyzetben jelent meg a Dow AgroSciences egy olyan úttörő alkalmazással, amellyel a cég által forgalmazott összes terméket bemutatja, termékenként termékleírással, gyomirtó spektrummal, dózis ajánlásokkal, továbbá a kultúrák vetésforgójának javaslataival egy fajta integrált tanácsadáshoz juttatja a felhasználót – és mindez ingyenesen elérhető.

Forrás: promenad.hu


Nézzünk egy példát: az őszi káposzta repce vetésterülete folyamatosan nő, azonban a téli pusztulások esetén a vetőmag, a bemunkálási költség mellett számolnunk kell a kihelyezett növényvédő szer tartamhatásával is, amikor azon gondolkozunk, hogy mit vessünk a kipusztult repce után. A közkedvelt Runway gyomirtószerben aminopiralid, pikloram és metazaklór is szerepel, emiatt el kell gondolkoznunk, hogy mit tudunk vetni. Ebben is segítséget tud nyújtani a Dow AgroSciences applikációja. Lehetőségként felkínálja, a kukorica, a tavaszi kalászosok, olajretek, mustár, cirok, köles, fénymag és a hagymafélék mellett a kender termelését.

A prototípus jelenleg burgonya, cukorrépa, gabonafélék, alma, bogyós gyümölcsök, szőlőkukorica, napraforgó, repce, hagyma, káposztafélék és paradicsom termesztéséhez ajánl növényvédő szereket. 

A program, amely magyarul is elérhető nagy hangsúlyt fektet a gyomirtó szerek kiválasztására s ezt jó minőségű fénykép adatbázissal párosítja. A gyomnövény azonosítása vizuális módon történik, fényképek közül tudjuk kiválasztani, milyen gyom okozza problémát. Dupla koppintással ki tudjuk nagyítani és bárki, könnyen gyorsan még szakértelem nélkül is össze tudja vetni a keresett gyomnövényt a telefonja segítségével - valóban azt a gyomot találta-e meg? Ezt követően az App azonnal megoldási lehetőséget kínál fel.

Nézzünk egy példát. Amíg rutinosak vagyunk a gyakran termelt növények esetében, addig a régen nagy gyakorlat mellett termelt cukorrépától a szakemberek is elszoktak, pláne úgy, hogy a felhasználható vegyszerek köre is megváltozott. Tegyük fel, hogy aranyvessző fajok jelentek meg a cukorrépa táblánkban, nem számítottunk erre és hiába volt alapos a korábbi művelés, valahonnan, valamiért most mégis megjelent. A képet megtalálva a cukorrépa gyomnövényei között és azt megjelölve, rögtön megtudhatjuk a kijuttatható és engedélyezett növényvédő szert. A felajánlott növényvédő szerre ez után rákattintva a program visszairányít a vegyszerek leírásához, majd részletezi a Lontrel 300 SL-t. A termékleírás mellett plusz információkhoz is hozzájuthatunk, mint hogy erősebb fertőzések esetén az engedélyokiratban meghatározott maximális dózishoz közelítve még a fejlettebb gyomnövényeket is el tudjuk pusztítatni.

Kapcsolódó cikkek

Miért kapnak támogatást a mezőgazdasági termelők?

2016. június 30. 08:41
A Közös Agrárpolitika (KAP) történetét nem ismerők, illetve azok, akik nem gazdálkodnak általában nem értik miért kapnak támogatást a mezőgazdasági termelők. Sajnos néha még, akik saját magukat szakértőnek tartják se tudják pontosan, hogy miért és milyen összegű támogatásokat kaphatnak a gazdálkodók.

Milyen hatásai vannak a túlnépesedésnek a mezőgazdaságra?

2016. július 11. 14:38
Kérdés, hogy a Föld hány milliárd embert tud eltartani, hiszen már most is rengeteg ember éhezik, gyermekek milliói alultápláltak.