Online tudástárat készített a Nébih az élelmiszeres tanúsító védjegyekről

2018. május 04. 08:30
A vásárlók tájékozódásának segítése érdekében a Nébih honlapján ezentúl egy helyen és kereshető formában érhető el az élelmiszereken szereplő tanúsító védjegyek listája. Az online tudástár létrehozása – az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiában szereplő tudásmegosztásra való törekvés mellett – összhangban áll a 1519/2017 (VIII.4.) Korm. határozat céljaival.

A Kormány tavaly augusztusi határozatában az élelmiszerek minőségének emelését, a vásárlói tudatosság fejlesztését, valamint a hatósági tevékenység hatékonyságának növelését tűzte ki célul. Az akcióterv egyik sarkalatos pontja volt egy átfogó, a védjegyeket bemutató tudástár létrehozása. A védjegyek egyik funkciója ugyanis, hogy segítsék az embereket a tájékozódásban, így hozzájárulnak ahhoz, hogy a vásárlásaik során tudatosabban dönthessenek.

Védjegynek azokat a jelöléseket nevezzük, amelyek grafikailag ábrázolhatók és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala lajstromba vett, valamint az egyes áruk és szolgáltatások azonosítására, mások áruitól, illetve szolgáltatásaitól való megkülönböztetésére szolgálnak. E csoporton belül is kiemelkednek a tanúsító védjegyek. Esetükben ugyanis a védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek.

A Nébih új tudástára a tanúsító védjegyek közti eligazodást segíti. A tematikus aloldalon (http://portal.nebih.gov.hu/vedjegyek) az érdeklődők szűrhető táblázat, valamint képes védjegykereső segítségével is tájékozódhatnak az élelmiszereken szereplő tanúsító védjegyekről, az azokhoz kapcsolódó legfontosabb információkról, de anonim szavazás formájában akár azt is megoszthatják a hatósággal, hogy befolyásolják-e mindennapi döntéseiket a védjegyek.

A Nébih jövőbeni tervei között szerepel a védjegy tudástárban szereplő információk bővítése is.

portal.nebih.gov.hu

Kapcsolódó cikkek

Új élelmiszerbiztonsági kockázatot jelenthetnek a „fekete élelmiszerek”

2018. október 24. 09:30
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) új élelmiszerbiztonsági kockázati tényezőként azonosította az ún. fekete élelmiszerek csoportját.  Ezek, a napjainkban divatot, trendet képviselő élelmiszerek az aktív szénnek, ritkább esetben más élelmiszer-színezékeknek köszönhetően nyerik el a különlegességnek számító, egyeseknél averziót, másoknál fogyasztási kedvet kiváltó fekete színüket. Érdemes azonban azzal számolni, hogy az aktív széntartalom hosszú távú fogyasztás esetén hiányállapotok kialakulásához vezethet, gyógyszert szedőknél pedig akut egészségkárosodást idézhet elő.

Nem jár rosszul, aki mezőgépész lesz

2017. november 20. 08:12
A mezőgépész szakmát népszerűsíti a Mezőgazdasági Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) az MKB Bankkal közösen szakiskolai előadások és pályaválasztási napok keretein belül. Céljuk, hogy bemutassák a fiataloknak az ágazat és a mezőgépészek valós világát, szakmai hátterét és az oktatásban rejlő lehetőségeket.