Óriási fúzió: csendes év után nagy átszervezések jönnek

2016. március 24. 07:41
Az eddigiek szerint végzik az idén piaci tevékenységeiket a Dow Chemicals és a DuPont magyarországi leányvállalatai. A két anyacég tavaly év végén bejelentett egyesülése várhatóan 2016 második felében zárul le, utána viszont további átszervezések következnek. A létrejött DowDuPont-ot három független, nyilvános részvénytársaságra választják szét, amelyhez előreláthatóan 18-24 hónapra lesz szükség. Az új közös cégek közül egy működik majd a mezőgazdaságban, a másik kettő pedig az „anyagtudományokkal", illetve a speciális termékekkel foglalkozó üzletágakat fogja össze.

Az idén mind globálisan, mind Magyarországon az eddigiek szerint működik a Dow Chemicals és a DuPont, így a tavaly bejelentett egyesülés egyelőre nem érinti a két vállalatcsoport külön-külön folytatott piaci tevékenységeit – tudta meg az agrárszektor.hu. A későbbre várható változások pedig attól függnek, mikorra zajlik le az anyavállalatok fúziója.

Mint ismert, az elmúlt év december 11-i jelentették be, hogy a Dow Chemicals és a DuPont egyenlő felek tranzakciójával egyesül. A két cég értékét hasonló nagyságrendűre, 60-60 milliárd dollár körülire taksálják, így fúziójukkal 120 milliárd dollár értékű hatalmas vállalat jön létre.

A tervek szerint az egyesülési folyamat 2016 második felében zárulhat le. A fúzióhoz szükség van a megállapodásban foglalt feltételek teljesülésére és a szabályozó hatóságok, illetve a Dow és a DuPont részvényesek jóváhagyására is.

MTI-fotó: H. Szabó Sándor

A DowDuPont létrejöttével a szervezeti és egyéb változtatások nem fejeződnek be, mivel az óriáscéget a Dow és a DuPont profiltisztítása után várhatóan három független, nyilvánosan működő részvénytársaságra választják szét. E tranzakciókat az indokolja, hogy az amerikai versenyfelügyelet nagy valószínűséggel kifogásokkal él az egyesülés nyomán jelentősen növekvő együttes piaci részesedés miatt. Az új részvénytársaságok megalakításához előreláthatóan 18-24 hónapra lesz szükség, vagyis a DowDuPont szétválása másfél-két évet vehet igénybe.

Mint ismert, a Dow Chemicals és a DuPont a világ vezetői vállalatai közé tartozik a mezőgazdasági vegyiparban és a vetőmag-előállításban. A The Wall Street Journal 2014-es adatai szerint a DuPont 11,3 milliárd dollár bevételt és 2,35 milliárd dollár nyereséget ért el a mezőgazdasági piacon, míg a Dow 7,29 milliárd dollár forgalmat bonyolított le 962 millió dollár üzemi nyereség mellett. A nemzetközi társaságok legjelentősebb magyarországi leányvállalatai közül a Dow AgroSciences Hungary Kft., a DuPont Magyarország Kft. és a DuPont érdekeltségű Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. működik az agrárpiacon.

A létrejövő három új társaság körül csak egy áll majd közvetlen kapcsolatban a mezőgazdasággal, és a két anyacég vetőmag- és növényvédelmi üzletágait egyesíti majd. Egy másik vállalat tisztán ipari profilú lesz, és az anyagtudományokkal – minőségi (mű)anyagokkal, vegyi anyagokkal, infrastrukturális és fogyasztói megoldásokkal - foglalkozik majd. A harmadik társaság pedig azokat az üzletágakat fogja össze, amelyekhez az úgynevezett speciális ágazatok – elektronikus anyagok, táplálkozás és egészség, ipari biológiai tudományok, biztonság és védelem, elektronika és kommunikáció – tartoznak.

Kapcsolódó cikkek

Különleges jelölést kapnak a tokaji borok Kínában

2020. december 01. 09:30
A tokaji megjelölésű borokat érinti az az EU és Kína közötti megállapodás, amely szerint száz uniós termék földrajzi árujelzője védelmet kap a kínai piacon.

Van-e élet a tréningkatalóguson túl?

2019. április 10. 08:12
Egyre látványosabb a céges képzések, fejlesztések és a tréningpiac anomáliája. Miközben minden szereplő tudja, hogy a legtöbb vállalat túlélésének kulcsa az adaptivitás, a gyors változási, tanulási képesség fejlesztése. Annak ellenére azonban, hogy szinte minden érintett érzékeli ezt a régi-új kihívást, a megoldáshoz szükséges változások stratégiai perspektívából alig vagy rendkívül lassan valósulnak meg. A képzési piac elakadásairól, a megoldási utakról kérdeztük Dr. Szilágyi Juditot a ComeandGrow ügyvezető igazgatóját, aki az április 10-én tartandó “Vállalati képzés-fejlesztés a digitális korban” elnevezésű konferencia nyitó előadását tartja és az esemény háziasszonya is egyben.