Országos szinten már kevesebb a szúnyog, de a Balatonnál nem lehet leállni

2023. július 18. 14:17
Június elején még komoly szúnyoginvázió volt Magyarországon.
 
A tavasz végén, nyár elején tapasztalt komoly szúnyoginvázióhoz képes mostanra sokkal jobb a helyzet, hiszen a június eleji óriási felhőszakadások miatt kialakuló szúnyogtenyészőhelyek javarészt felszáradtak – mondta az InfoRádióban Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Országos szinten már kevesebb a szúnyog, de a Balatonnál nem lehet leállni
A szóvivő szerint kisebb az utánpótlás is, ugyanis egy szúnyog átlagosan 2-6 hétig él, emiatt létszámuk folyamatosan csökken. Mindez köszönhető a folyamatos szúnyoggyérítésnek, illetve a meleg időjárásnak, ami felszárítja a szúnyogtenyészőhelyeket.
 
A július 17-i héten
  • Borsod- Abaúj-Zemplén,
  • Csongrád-Csanád,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Hajdú-Bihar,
  • Heves,
  • Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben van szúnyoggyérítés.
Az eheti szúnyoggyérítés 41 ezer hektáron 176 települést érint. Mukics Dániel megjegyezte: ha valakit érdekel, pontosan melyik településen, milyen eljárással lesz szúnyoggyérítés, a Katasztrófavédelem honlapján minden információt megtalálhat arról, hogy melyik településen, melyik napon, milyen eljárással történik.
 
 "Nem kell félni a használt irtószertől, rendkívül kis mennyiségben juttatják ki a szakemberek. Ebben a mennyiségben háziállatokra, emberekre, növényekre teljesen ártalmatlan" – jelentette ki a szóvivő. Az irtószert csak a késő esti, éjszakai órákban juttatják ki, 1-2 órával később pedig le is bomlik, így a nappal aktív beporzást végző rovarokkal nem is találkozik az irtószer.
Mukics Dániel szerint a Balaton környékén folyamatosan szükséges a szúnyoggyérítés, hiszen az átmeneti vízmegállások jó utánpótlást nyújtanak a szúnyogoknak, és ezek hiába szűnnek meg, ha az állandó vízfelületeknél, nádasoknál, ártéri erdőkben folyamatos az utánpótlás - ez ellen kell egész évben fellépni. Országos szinten viszont egyre csökken a szúnyogártalom.
 
A szóvivő hozzátette: elsősorban az önkormányzatok feladatköre a kártevők, így a szúnyogok elleni védekezés is, tehát a Katasztrófavédelem által koordinált központi szúnyoggyérítési program azokra a településekre terjed ki, ahol a legnagyobb a szúnyogártalom. Itt igyekeznek "elfogadható szintre" hozni a szúnyogok jelenlétét.
 
Az önkormányzatok ettől függetlenül saját költségvetésük terhére végezhetnek szúnyoggyérítést.
 
forrás: agrotrend.hu 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek

Nagy Márton az iváncsai akkugyár leállásáról: előfordul, hogy vannak huplik

2024. május 28. 16:49
„Jól halad, a napokban fogjuk befejezni a hitelezőkkel a tárgyalásokat” – mondta egy eseményen a reptér visszavásárlásáról Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki ezúttal se mondott pontos dátumot, hogy mikor zárulhat le a tranzakció, de hozzátette, úgy szeretne elmenni nyaralni, hogy a magyar államé.
A Világgazdaságnak az iváncsai akkugyár gondjairól azt mondta, az, hogy vannak huplik, előfordul, ezzel együtt szerinte az elektromos autózás a jövő technológiája.

Növényalkalmazás új szemlélettel - minierdők Budapesten

2023. március 28. 11:18
Az Ökológiai és gazdasági fordulat címmel februárban megrendezett szakmai konferencián a Miyawaki-minierdőkről és a klímaválsággal összefüggő növényalkalmazásokról is hallhattunk előadást. A japán mintára létrehozott minierdőkkel növelhetők a zöld szigetek a városokban.
 
Az ökologikus szemlélettel összeállított növény-kiültetésekkel pedig egész évben mutatós, olcsóbban fenntartható zöldfelületekkel gazdagíthatjuk környezetünket.
A fővárosban 42 helyszínen kezel a Főkert erdőterületet. Ezek rendkívül felszabdalt helyszínek, nagyságuk a 300-400 négyzetmétertől több hektárig terjed. Fenntartásukhoz tízéves erdőterv készült, melyben külön megvizsgálták mindegyik terület fafajösszetételét, és meghatározták a szükséges beavatkozásokat is, vezette fel a Miyawaki-erdőkről szóló előadását Zakar András, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divízió vezérigazgatója.