Összefogás a termeléshez kötött agrártámogatások megtartásáért

2019. március 19. 08:25
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács március 18-i brüsszeli ülésén Magyarország Bulgáriával, Horvátországgal, Csehországgal, Lettországgal, Szlovákiával és Szlovéniával közös nyilatkozatban kérte a termeléshez kötött támogatások legalább jelenlegi szinten tartását, vagy akár növelését a 2020 utáni időszakban.

Egyértelmű visszalépés az Európai Bizottság javaslata, amely szerint a jelenlegi 13+2%-ról a Magyarországnak járó közvetlen támogatási keret 10+2%-ára csökkentené a termeléshez kötött támogatások mértékét. Ezek megtartása alapvető fontosságú lenne az olyan munkaerő igényes ágazatok megfelelő finanszírozásához és versenyképességének fenntartásához, mint az állattenyésztés vagy a kertészet – mondta a magyar delegációt vezető Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár az ülést követően.

A termeléshez kötött támogatások rendszere jellemzően valamely nehézséggel küzdő ágazat kiegészítő támogatására biztosít lehetőséget, ezért fontos kérdés, hogy a jövőben pontosan mely ágazatokra lesz adható a támogatás. E tekintetben Magyarország a hatály szélesítését preferálja, hiszen adódhatnak olyan helyzetek, amelyek újabb ágazatok bevonását tehetik indokolttá. Elegendő, ha csupán a 2015 óta érvényben lévő orosz embargó, vagy a folyamatban lévő nemzetközi kereskedelmi tárgyalások egyes ágazatokra gyakorolt esetleges negatív hatásaira gondolunk – emlékeztetett az államtitkár. A tanácsülésen a nyilatkozatot – az azt benyújtó hét ország mellett – több más tagállam is támogatásáról biztosította.

Magyarország egy olyan új Közös Agrárpolitika elfogadásában érdekelt, amelyen keresztül a magyar gazdák a lehető legegyszerűbben igényelhetik, és kaphatják meg az őket megillető támogatásokat. Ennek biztosításához azonban az Európai Bizottság javaslatának jelentős módosítására van szükség – hangsúlyozta Kis Miklós.

A román elnökségi félév második Mezőgazdasági és Halászati Tanácsülésén az agrárminiszterek a Közös Agrárpolitika folyamatban lévő reformjának több más elemét is megvitatták és egyetértettek abban, hogy elsősorban az új támogatási rendszer végrehajtási szabályaival kapcsolatban további tárgyalások szükségesek.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

A társadalom alapja az agrárium

2021. június 21. 09:18
A társadalom alapja az agrárium, amit a majormúzeum úgy mutat be a fiataloknak, hogy megszeretteti velük a gazdálkodást - jelentette ki az agrárminiszter Keszthelyen vasárnap, a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely új közösségi tereinek átadásán.

Fiatalok a magyar vidék zálogai

2021. február 02. 09:08
Az agrárium és az élelmiszeripar stratégiai ágazat, amit vonzóvá kell tennünk a fiatalok számára – jelentette ki Nagy István agrárminiszter hétfőn Gödöllőn a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szenátusi ülését követő sajtótájékoztatón.