Ősszel újabb hatezer fát ültetnek el az országban
2024. október 30. 17:37
Az Agrárminisztérium által négy éve indított Településfásítási programban idén tavasszal 4 ezer fát ültettek el, ősszel további 6 ezer fa elültetését kezdhették meg a pályázatnyertesek - mondta Nobilis Márton, a tárca államtitkára szerdán Balatonszemesen, ahol részt vett a település által elnyert fák elültetésében.

Fotó: Vermes Tibor
Az élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkár felidézte, hogy Magyarországon az elmúlt 30 év legnagyobb településfásítási programja kezdődött el 2020-ban, a kezdeményezésnek köszönhetően az idén már 56 ezerre nő "a jövő generációnak" elültetett fák száma. Mint mondta, a cél, hogy az országban a jelenlegi 25-ről 27 százalékra nőjön a fákkal borított területek nagysága, hozzájárulva egyebek mellett a klímavédelemhez. Ismertette, hogy idén tavasszal 246 településen négyezer fát ültettek el, most ősszel pedig 317 településen hatezer további fa elültetése kezdődött meg. Kiemelte, hogy Somogy vármegyében 48 település vett részt a programban, élen járva ezzel a fák igénylésében. Rámutatott, hogy fontos a régi fák megvédése is. Ebben az Agrárminisztérium segítséget nyújtott már Balatonszemesnek is egy gesztenyesor megmentésében - tette hozzá.

Az államtitkár a faültetés megkezdése előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "remélem az unokáink, dédunokáink is élvezni fogják nyaranta itt a Balaton-parton ezeknek a fáknak az árnyékait". Witzmann Mihály, a terület fideszes országgyűlési képviselője rámutatott, hogy a kormány Településfásítási programja azon túl, hogy jót tesz a településképnek, az emberek gondolkodásmódját is átalakítja, környezettudatosabbá téve őket. A képviselő választókörzetében 11 település vesz részt a fásítási programban, aminek köszönhetően 250 fa elültetése válik lehetővé - ismertette. Iváncsics Zolt (Fidesz-KDNP), Balatonszemes polgármestere úgy fogalmazott, hogy a Balaton-parton jól látható építkezések kompenzálása miatt is "kutya kötelességünk fásítani". A tó déli partja legszebb strandjának nevezte azt a balatonszemesi partszakaszt, ahol a sajtótájékoztató után megkezdődött a település által elnyert 10 magas kőris és 20 ezüsthársfa elültetése.
forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
Krizantém: a termesztők tizede felhagyott a termeléssel
2023. október 20. 17:27
A magas önköltséget nehéz a termelői árakban érvényesíteni.
Idén közel 15 millió szál krizantémot termesztenek a magyarországi kertészetek, amire az ősz beköszöntével, halottak napja közeledtével nagy a kereslet. Az idei sok napsütésnek köszönhetően a növények hamarabb virágoznak, már érdemes keresni őket az árusoknál, illetve akár elő is rendelni – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Korszerű kertészeti ágazatot építünk
2023. december 06. 15:38
A KAP Stratégiai Tervben továbbra is fenntartjuk a kertészeti ágazat kiemelt támogatását, így a díszkertészek is számíthatnak fejlesztési forrásokra – jelentette be Nagy István agrárminiszter dec. 5.-én kedden, Siófokon, a Szimbiózis Kertésztalálkozón.