Őstermelők figyelem! Fontos határidő érkezik
2016. december 05. 08:24
Elvesztik érvényességüket december végén a régi őstermelői igazolványok - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szóvivője vasárnap este az M1 csatornán.
Süle Katalin közlése szerint, akik még nem igényelték az új típusú igazolványt, amely egy műanyag kártya, még ebben az évben meg kell ezt tenniük, hiszen jövő év márciusáig erre nem lesz lehetőségük.
Elmondta, hogy szeptemberig 190 ezer ilyen igazolványt igényeltek, azok jelentős részét már kipostázta az agrárkamara, ugyanakkor még 60 ezren nem jelezték a cserét a szervezet felé. Az új kártya érvényességét az eddigi háromról öt évre növelték.
napi.hu
Kapcsolódó cikkek
A kertészeti pályázatoknál 50 millió forint projektösszeg alatt nem szükséges pénzügyi tervet benyújtani
2016. március 16. 08:02
Kecskeméten rendezték meg a Zsendülés II. Kertészeti Konferenciát, ahol Kis Miklós Zsolt a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára ismertette a Vidékfejlesztési Program kertészeti fejlesztési lehetőségeit.
Jogszabályok érthetően
2017. március 17. 10:27
A Magyar Közlöny március 6. és március 12. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok
A 10. heti összefoglalónkat itt olvashatja.

