Öt kilométeres labirintust vágtak a kiszombori kukoricásba, a betakarításig látogatható

2024. július 17. 13:33
Egy négy és fél hektáros kukoricatáblában csaknem öt kilométeres labirintust készítettek a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszombor határában. Ha a vállalkozó szellemű látogató nem téved el, az útvesztő bejáratától egy óra eljutnia a kijáratig.
Öt kilométeres labirintust vágtak a kiszombori kukoricásba, a betakarításig látogatható
Endrész Erzsébet, a szervező Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör elnöke elmondta, az idei útvesztő ábráját Prónai Éva tervezte meg milliméterpapíron mintegy 30 óra alatt. Az ösvények alkotta rajzon feltűnnek Kiszombor idén százéves harangjai, a községet Makóval összekötő kerékpárút mellett álló tölgyfára emlékezve egy levél és egy makk motívuma, a Vályogos-tó hullámai és egy hal, valamint egy bagoly alakja, melyekből telente sok időzik a főtér fáin.
 
A labirintusjáték életnagyságú változatát négy ember 300-350 óra munkával készítette el. 
 
Kapa és mérőszalag segítségével vágták be tízcentis pontossággal a másfél méter széles utcákat a növények nyolcleveles korában a kukorica közé – mondta.
 
A növények magassága a csapadékos időjárásnak és a felhasznált vetőmagnak – melyet a Gabonakutató Nonprofit Kft. biztosított – köszönhetően eléri, sőt néhol meghaladja a 2,5 métert, így a látogató csak a kék eget és a kukoricasor által alkotott zöld falat látja. A labirintus a kukorica betakarításáig, a tervek szerint augusztus 20-ig látogatható. 
 
A vendégek a labirintuson átvezető út felfedezése mellett minden szombaton kincskeresés részesei is lehetnek, a következő hetekben pedig a tervek szerint csillagászati és régészeti előadásokat is szervez az útvesztőnél az egyesület.
 
(Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán)
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

EKF: több mint egymilliárd forint pályázható meg a negyedik negyedévben

2022. november 28. 12:44
Több mint egymilliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre a negyedik negyedévben a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) keretében. A pénz program- és konferenciaszervezésre, utcaképfejlesztésre fordítható.
A konferenciaszervezést támogató pályázat révén olyan programok valósulhatnak meg, melyek során az adott téma szakértői, nemzetközi érdeklődésre számot tartó képviselői osztják meg a tudományos-művészeti eredményeket a szakmai és az érdeklődő nagyközönséggel. A pályázat keretösszege 100 millió forint, a benyújtási határidő december 7. – áll az EKF program szervezői által hétfőn kiadott közleményben.

Nagyváradon számos kedvezményt élvezhetnek idén a turisták

2023. március 24. 13:07
Kedvezményekkel várják a turistákat az idei turisztikai idényben Nagyváradon - írta szerdai közleményében a romániai város és térsége turizmusát népszerűsítő turisztikai egyesület (APTOR).
A szerdán rajtolt, év végéig zajló turisztikai kampányt negyedik éve hirdeti meg az önkormányzati egyesület, célja turistákat vonzani a szecessziós palotáiról híres partiumi városba. A kampány lebonyolításában az önkormányzat, a közszállítási vállalat, a múzeumok és műemlékvédő egyesületek, a kávézók és éttermek is részt vesznek.