Paradicsomkavalkád, dínókori növények – nyárzáró programok a Füvészkertben
2023. augusztus 29. 12:04
Érdemes a budapesti Füvészkertbe menni szeptember első három napján (péntek, szombat, vasárnap): Pénteken paradicsomnap lesz kóstolóval, szombaton tartják az örökbefogadók napját, vasárnap pedig kiderül, milyen növényeket őriz a kert régi korokból és távoli kontinensekről.
Az ELTE Füvészkert és a Bolgár Kutatóintézet közös szervezésében évek óta megrendezik a Paradicsomnapot az ELTE Illés utcai botanikus kertjében, a Pál utcai fiúkból is jól ismert Füvészkertben. A szeptember 1-jén 11 órakor kezdődő program
nyilvános, mindenkit szeretettel várnak a szervezők a kertben termesztett bolgár fajták kóstolójára, illetve az ízversenyre és szavazásra. A paradicsomok ízének fokozásához a bolgár fehér sajtot a Bolgár Kutatóintézet biztosítja, írják a program beharangozójában.

Szeptember 2-án nyitástól zárásig az örökbefogadóké lesz a terep, a füvészkerti növények örökbefogadói ilyenkor szervezett keretek között nézhetik meg kiválasztott növényüket. Az örökbefogadók ezen a napon díjmentesen látogathatják a kertet, és részt vehetnek egy szakvezetésen. Aki esetleg itt kap kedvet, hogy maga is örökbefogadó legyen, az a https://www.fuveszkert.org/orokbefogadas/ oldalon tájékozódhat a részletekről.
A Füvészkertben található valamennyi növény örökbe fogadható, az örökbefogadó a kiemelten közhasznú Füvészkertért Alapítványt támogatja.
Vasárnap, szeptember 3-án Régi korok, távoli kontinensek növényei címmel tart tematikus szakvezetést Schneider Zoltán biológus. A 11.00-től kezdődő sétán a világ másik oldaláról ide került növényekkel is találkozhatunk, de olyan élő kövületekkel is, amelyeket egykor talán még a dinoszauruszok is láthattak.

Ez utóbbi eseményre nem elég a füvészkerti belépő, külön jegyet kell venni, részletek a fuveszkert.org honlapon.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
Kapcsolódó cikkek
Októbertől végleg bezár a Gödöllői Erdei Vasút
2023. szeptember 27. 16:29
Október 2.-án véglegesen megszűnik a Gödöllői Erdei Vasút. A Gödöllői Erdészeti Arborétum kezelője más koncepciót szán a terület hasznosítására, amibe a kisvasút nem illik bele.
Tihany és Tapolca már triplázott, augusztusra is forró a foglalási kedv a Balatonnál
2023. július 27. 14:29
A főszezonban eddig több mint 700 ezer vendége volt a Balatonnak, június 1. és július közepe között 2,4 millió éjszakát regisztráltak a szálláshelyek, ami 2019-es év forgalmának 98,6%-a. A júliusi forgalom már most több mint 3%-kal a „bezzegév" felett alakult, és az augusztusi foglalások is ígéretesek.

