Azóta is ez a fajta az egyik legritkábban tartott és tenyésztettek közé tartozik, itthon mindenképpen, de külföldön sem gyakori.

A bagolyszakállas Hollandiából származik, parlagi tyúkoktól, és már a XVII. századtól többé-kevésbé különálló fajtaként létezett. Az első írásos feljegyzést 1882-ből ismerjük. Nem túl gyakori fajta lévén, vagy ma már ki nem deríthető okokból a bagolyszakállas a XIX. század végére a kihalás szélére került. Bár nem fajtatiszta, de jellegzetes bagolyszakállas jegyeket viselő baromfi segítségével sikerült a megmenteni, amelyben szerepet játszott a türingiai bagolyszakállassal és a la fleche baromfikkal való keresztezés is.

 

 

Típusra a bagolyszakállas a holland bóbitásra emlékeztet. Parlagi tyúk típusú, farkát jóval a vízszintes felett tartja. A szem barnásvörös, a láb a tyúk színétől függően szürkéskéktől fehérig változhat. A fajta jellegzetességét leginkább a fej határozza meg. Nevét a tömött, kerek szakállának köszönheti, amely legjobb, ha választékmentes. A szakáll képződésnek látványosnak kell lenni, a nagy szakáll a füllebenyeket eltakarva, egészen a szemek mögé ér.

A jó állatoknál ez a tollszakáll hosszan és fátyolszerűen fut le, néha egészen az oldalakig, úgy, hogy egy finom nyakfodor képződik.

Az állatoknak szarvtarajuk van (a kakasé 1,5-2 cm, a tyúké 1 cm), közvetlenül emögött pár kis göndör toll található. Ez egy valaha volt bóbita maradványa, mely nyilvánvalóvá teszi rokonságukat a holland bóbitással. A felső csőrkáván található orrnyílások kiemelkednek és meglehetősen szélesek. Ez is a bóbitás és az ahhoz közelálló fajták ismertetőjegye.

Legismertebb színváltozatok a fekete, a kék, a fehér és a kendermagos. E mellett még léteznek fekete pettyes arany, fekete pettyes ezüst és fehér pettyes sárga változatok. Az arany és ezüst rajzolatos szintén elismert, de lényegében már nem megtalálható. A legjellegzetesebb bagolyszakállas-változat a mórfejű, de ezt nagyon nehéz tenyészteni, és ezért rendkívül ritkának számít. Különleges szerencsének számít, ha bagolyszakállas baromfival találkozhatunk. Rejtély, hogy ez miért van így, hisz a fajta sokat tud nyújtani. Erős, rendkívüli kinézetű madarak, szabadon és kifutóban is kitűnően tarthatók. A legtöbb bagolyszakállas viszont kicsit tartózkodó, mégis egy kiegyensúlyozott gondozó egy kis ügyességgel viszonylag szelíddé tudja tenni őket. Egy hirtelen természetű, sietős ember viszont ennek pont az ellenkezőjét éri el.

Kiváló tojók, megfelelő tartás mellett télen is folytatják a tojásrakást. A tojások fehér színűek, súlyuk 50 és 60 g között változik.

A mintázat csak a harmadik vedlés után, a végleges tollazat kifejlődésével alakul ki a csirkéknél, előtte a tollazat jobbára fekete. Nehéz a fekete színt pontosan a fejre és a nyak felső részére összpontosítani, mert a fekete részek vagy kiterjedtebbek lesznek, vagy teljesen eltűnnek. Szintén előfordul ennél a színnél, hogy a kakasok hajlamosak tojótollazatot kifejleszteni, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag hiányoznak a dísztollak.

 

 

Származási helye szintén Hollandia. A nagytermetű bagolyszakállasok mellett valószínűleg antwerpeni szakállasok és páduai bóbitások is szerepelnek a fajta kialakításában. A törpe változatot 1935-ben ismerték el Hollandiában. A törpe méretű bagolyszakállasok nagytermetű fajtársaik méretének nagyjából a 2/3-át érik el, átlagosan 700 g súlyúak. A fajta védjegyének a nevét is adó fejdíszei számítanak, pontosabban a szakálla és a taraja.

Ez a tömött, kerek szakáll és a felálló V-alakú taraj (szarvtaraj) tényleg egy kicsit bagolyra emlékeztető kinézetet kölcsönöz a fejnek.

A bóbitás, illetve azokkal rokon fajtákra jellemző módon a felső csőrkáva tövén elhelyezkedő orrnyílások kissé üregesek. A taraj mögött pár összekuszált toll formájában egy bóbita nyomait fedezhetjük fel. A szem vörösbarna színű, füllebenyei fehérek. Testfelépítése megegyezik a nagytestű fajtánál leírtakkal, ugyanúgy a színváltozata is. Sajnos a mórfejű színváltozat a törpéknél jelenleg nem létezik, viszont van egy új színösszetétel, amely a 2000-ben elfogadott gyöngyszürke-pettyes ezüst. Nagytermetű hasonmásaihoz hasonlóan sajnos nem gyakori az előfordulásuk. Életerejüknek köszönhetően e madarak tenyésztése elég könnyű, de egy igazán szép bagolyszakállas törpetyúk kitenyésztése mégsem olyan egyszerű. Különleges tarajalakjuk, mely iránt szigorú követelményeket támasztanak, jó adag változatosságról gondoskodik az utódok körében.