Stratégiai cél a magyar vidék megerősítése
2024. január 08. 14:41
A kormány fókuszának középpontjában a vidék Magyarországa áll, annak gazdasági, infrastrukturális és kulturális megerősítése, amihez minden támogatást meg is adunk - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Lenti várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen január 6.-án, szombaton.
A miniszter arra emlékeztetett, hogy bár keleti szomszédunkban lassan két éve dúl a háború, a déli határainknál egyre fokozódik a migrációs és terrorveszély, közben pedig Európa továbbra is identitásválsággal küzd, nekünk, magyaroknak van okunk a bizakodásra. Azért is tekinthetünk reményteljesen a jövőbe, mert világosan megfogalmaztuk nemzetstratégiai céljainkat és ezek mentén haladunk előre. Nagy István kiemelte, az egyik ilyen, és talán a legfontosabb stratégiai célunk a magyar vidék megerősítése. A kormány ugyanis úgy tekint a vidékre, hogy mind gazdasági, mind kulturális, mind pedig társadalmi értelemben az adja Magyarország gerincét, és ez igaz a teljes vidéki Magyarországra, még a fővárostól oly távol eső pontjára is, mint Lenti – fűzte hozzá. A tárcavezető kifejtette, azt szeretnénk, hogy jó legyen vidéken élni, a kisebb városokban, községekben, falvakban is biztosított legyen minden, amire a magyar családoknak szüksége van. A vidék választása ne csak életminőség, hanem életforma választása is legyen egyben – húzta alá Nagy István.
Lenti 1979. január 6-án kapott városi rangot. A jeles eseményre minden évben a Város Napja rendezvényen emlékeznek meg a településen. A szombati ünnepség keretében nyolcan vehettek át elismeréseket a város polgármesterétől és az agrárminisztertől.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
29. Barackvirágnap és metszési bemutató – Szatymaz
2023. március 07. 18:43
Szó lesz a regeneratív talajművelés jelentőségéről is a gyümölcsültetvényekben.
A Dél-alföldi Őszibarack-termesztők Szövetsége és Szatymaz Község Önkormányzata szervezésében megrendezésre kerül a 29. Barackvirágnap és metszési bemutató.
Helyszín: Dankó Pista Faluház, 6763 Szatymaz, Dózsa György utca 42.
Időpont: 2023. március 16.
Az uniós agrártámogatásokat is a jogállamisághoz kötnék a svédek és a finnek
2024. szeptember 24. 13:41
Mit jelentene ez a gyakorlatban?
A közös agrárpolitika (KAP) keretein belül kiosztott támogatásokra is ki kellene terjeszteni a jogállamisági kritériumokat a svéd és a finn európai ügyekért felelős miniszter szerint – írja az euronews.com.

