Stratégiai együttműködést kötött a MÉDOSZ és a NAK

2018. február 14. 10:07
A vidék megtartó erejének növelése érdekében stratégiai együttműködést kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripai és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetével (MÉDOSZ) 2018. február 13-án, kedden.
Az egyezség révén tovább javulhatnak az agráriumban dolgozók munkafeltételei.
Stratégiai együttműködést kötött a MÉDOSZ és a NAK

Zászlós Tibor, az NAK mezőgazdaságért felelős alelnöke Budapesten a megállapodás aláírásakor elmondta, hogy szorosabbra kívánják fűzni a kamara és a szakszervezet között már évek óta meglévő együttműködést.

Közös célnak nevezte a stabil munkalehetőségeket feltételező vidéki életminőség-javulást, ezzel a vidék megtartó erejének növelését.

Megjegyezte, hogy a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban a növekvő foglalkoztatási tendencia mellett megjelent a munkaerőhiány. A munkaerő bővítése és megtartása egyik fontos eszközének nevezte a szakképzést, és hangsúlyozta, hogy ezen a területen szorosabban működnek majd együtt a tervek szerint.

Fontos ez a mostani egyezség, mert több területen is azonosak a céljaink, a törekvéseink. llyen például a MÉDOSZ által is kiemelten kezelt munkavédelem – mondta a kamara részéről a megállapodást szentesítő Zászlós Tibor, a NAK mezőgazdaságért felelős országos alelnöke. – E téren a kamara 2017 őszén munkavédelmi roadshow-t bonyolított le, amelynek keretein belül felhívtuk tagjaink és közvetve a náluk dolgozó munkavállalók figyelmét a biztonságos munkavégzés fontosságára.

– Bízunk abban, hogy a MÉDOSZ-szal közös tevékenységünk révén tovább javul a morális környezet és tovább csökken a munkabalesetek száma is. Hiszen nagyon fontos, hogy a „Mindenkit hazavárnak” szlogen ne csak szlogen maradjon – jegyezte meg a kamarai alelnök.

Zászlós Tibor elmondta, a kamara más területen is magáénak érzi a tagjaiknál dolgozók problémáit, így a NAK fontosnak tartja, hogy az élelmiszer-feldolgozásban, élelmiszeriparban is tiszta munkaviszonyok legyenek. Ez pedig, mint megjegyezte, biztonságot ad a munkavállalóknak, így hosszú távon maradhatnak az agráriumban.

A másik aláíró fél, dr. Huiber Tibor MÉDOSZ elnök szerint a közös munka egyik legfontosabb elemének tartotta a stabil, rendezett munkaügyi kapcsolatok biztosítását, de szavai szerint a munkavédelem, munkajog és a nemzetközi kapcsolatok területén is segítséget jelent az együttműködés. A MÉDOSZ elnöke azt emelte ki, hogy a szakszervezet korábban munkavédelmi és munkajogi kérdésekben többször segítette tanácsaival a NAK-ot. Mint mondta, reméli, hogy a most hivatalossá lett kapcsolat a minden lényegi munkakörülményt szabályozó kollektív szerződések mezőgazdaságban való – még jelentősebb – elterjedéséhez is hozzájárulhat. Úgy vélte, ugyancsak része lehet az együttműködésnek, hogy a falugazdászokat is felvértezzék munkavédelmi ismeretekkel, akik így ezeket a tudnivalókat továbbadhatják a velük szoros kapcsolatban lévő gazdálkodóknak.

 

Kapcsolódó cikkek

Víz világnapja: komolyan kell vennünk, hogy minden csepp számít

2018. március 22. 10:12
A vízhiány egyre nagyobb problémát jelenthet az emberiség számára. Ennek első jele Fokváros, ahol a világ nagyvárosai közül elsőként fogyhat el a víz.

Az első MezőgépShow Mezőfalván - Kattintson a részletes programért!

2016. június 08. 08:24
2016. június 17-18-án kerül sor Mezőfalván az I. NAK MezőgépShow-ra, ahol több mint 2000 látogató követi majd figyelemmel a gépbemutatókat, precíziós gazdálkodási bemutatókat, illetve hibridbemutatókat. Ez csak ízelítő a programkínálatból, a végleges programért és regisztrációért görgessen lejjebb!