Százmilliárdok ömlenek az élelmiszeriparba

2017. október 18. 07:19
A kormány 300 milliárd forintot biztosít az élelmiszeripar fejlesztésére – jelentette be Laszlovszky Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője kedden a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara rendezvényén.

Az élelmiszeripar erősítése érdekében fogadta el a kormány a húszpontos élelmiszerbiztonsági akciótervet, az ágazat fejlesztésére pedig 300 milliárd forintot biztosít – mondta Laszlovszky Gábor a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari körkép őszi programsorozatának rendezvényén, Budaörsön, kedden.

Forrás: Ujvári Sándor

Laszlovszky Gábor felidézte, hogy 2012-ben stratégiai ágazattá nyilvánította a kormány az élelmiszeripart, majd 2015-ben kidolgozta az ágazat stratégiáját, miután megállapították, hogy hatékonysága és jövedelemtermelő képessége alacsony.

Elmondta, hogy a fejlesztési összeget főleg a vidékfejlesztési program, valamint a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program kereteiből biztosítják, de remélhetőleg később más forrásokból is sikerül még felhasználni.

A főosztályvezető beszélt arról is, hogy egyre fontosabb szerepet kap a belföldi piac, amely nélkül nem működik az exportra történő termelés sem. Legfontosabb célnak nevezte, hogy a magyar fogyasztó jó minőségű és megfizethető árú élelmiszerhez jusson hozzá, valamint, hogy a termékek előállításában részt vevők is meg tudjanak ebből élni. Laszlovszky Gábor az élelmiszerbiztonsági akciótervről elmondta, hogy az három pillérre épül: a minőségi szabályozásra, a hatósági fejlesztésre és a vásárlói szemlélet fejlesztésére.

Éder Tamás, a NAK alelnöke és az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke arról beszélt: az agrárkamara komoly erőfeszítéseket fektet abba, hogy eloszlassa az élelmiszeriparról kialakult tévhiteket, valamint, hogy erősítse az élelmiszer-előállítás jó hírnevét. Hozzátette, hogy emellett szakmai nyomást gyakorolnak az áfa és a támogatáspolitika kialakítására. A húságazatban a legnagyobb problémának látják, hogy sokszor nincs naprakész technológiai felkészültsége az ágazat résztvevőinek, ezért őket gyakorlatorientált szakmai képzéssel próbálják segíteni – fejtette ki.

 

www.vg.hu

Kapcsolódó cikkek

A lekvártól az aszalttermékekig mindenről mindent megtudtak

2018. május 29. 07:36
2018. május 25 és 26 között tartotta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága a „Tanuljunk együtt! – Zöldség-gyümölcs feldolgozás” című elméleti és gyakorlati szakmai napok programsorozatát.

Útmutató készült a legális fakereskedők számára

2017. október 06. 11:19
Tájékoztatót készített a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a fakereskedő vállalkozások részére, a hatóság vizsgálatai alapján ugyanis kiderült, hogy a faanyag nyomon követéséhez használt nyilvántartásoknál még a jogkövető vállalkozásoknál is előfordulnak hiányosságok, szabálytalanságok.