Szent István alkotása egyetemes értékű

2024. augusztus 21. 13:18
Az államalapítás nemzetünk legfőbb élő ünnepe, amelyben a kárpát-medencei magyarok, székelyek, palócok, vajdaságiak, felvidékiek és kárpátaljaiak egyaránt összehajolhatnak, megélve együvé tartozásukat - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Szent István király napja alkalmából rendezett ünnepségen, Dunaszerdahelyen augusztus 20.-án, kedden.
Szent István alkotása egyetemes értékű
A tárcavezető ünnepi beszédében kiemelte, méltán lehet büszke minden magyar arra, hogy Szent István ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. Első királyunk a magyar államiság origója: olyan viszonyítási pont hazánk történelmében, hogy még a szabadságjogok terén is hozzá nyúltak vissza évszázadokon keresztül. Nem véletlenül viselik a nevét ma is falvak és városrészek szerte a Kárpát-medencében. A magyar nemzet lelkéből kitörölhetetlen a Szent István-i alkotás. Ragaszkodás első királyunkhoz, a Szent Koronához és Szent István politikai örökségéhez: a kereszténység, magyarság, európaiság hármas egységét jelenti – tette hozzá.
Nagy István kifejtette, hogy a szomszédunkban dúló háború arra figyelmeztet bennünket, hogy a jövőben immár nemcsak nemzeti összetartozásra lesz szükség, hanem nemzetek közötti összefogásra is. Együttműködésre azokkal, akiknek fontosabb a béke, mint a háború.
 
Hangsúlyozta, az a nemzet, amely ennyi országba szakadt, és mindegyik országban meg tudott maradni magyarnak, meg tudta őrizni hagyományait, kultúráját, nyelvét, az Európa nemzeteinek legnagyobbjai közé tartozik. A miniszter elmondta, Európaiságunkra és a nemzetünkhöz való hűségünkre egyszerre emlékeztet minket a dunaszerdahelyi Szent István-emlékmű, a város szülöttének, Lipcsey György, Munkácsy-díjas szobrászművésznek az alkotása. A szobor ugyanis közös jövőnket jelképezi, együtt fel tudjuk ugyanis építeni az együttműködésnek azokat a színtereit, amelyek ahhoz kellenek, hogy az egykor egy régiót alkotó Csallóköz és Szigetköz a jelenleginél is erőteljesebb fejlődésre ítéltessen. 
Ne feledjük, nemzeti ünnepünk közül kiemelkedik augusztusa 20-a, amely a legbensőségesebb kapcsolatot nyújtja számunkra a magyarság egészével – fűzte hozzá az agrártárca vezetője.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Több mint 73 ezer forinttal nőtt a bruttó átlagos bér

2023. március 29. 12:10
A KSH adatai szerint 2023 januárjában tovább folytatódott a bérek emelkedése, egy év alatt 16,1 százalékkal emelkedtek a bruttó keresetek. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bére több mint 73 ezer forinttal 528 ezer forintra emelkedett, a tavalyi 455 ezer forintról. 2010-hez képest tehát az átlagos kereset már 2,6-szorosára nőtt - fűzte hozzá a legfrisseb adatokhoz közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
 

Kis híján áram nélkül maradt Magyarország

2024. szeptember 04. 17:43
A Paksi Atomerőmű termelését sorozatosan visszafogó meleg vizű Duna és az esti gyakori légkondicionáló-használat miatt extrém hónapot hagytunk magunk mögött. Áramimportra is szükség volt a rendszeregyensúly megtartásához. Ami sikerült is, de nézzük meg, milyen áron.