Szigligeti és villányi borok nyertek a Magyar Bor Nagydíjon

2020. január 06. 11:26
Fehér bor kategóriában a hegymagasi Szászi Birtok 2015-ös Szigligeti Kabócás Olaszrizlingje, a vörös borok között pedig a villányi Tiffán's Pincészet Grande Selection 2015-ös házasítása nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat

A szakmai szervezet negyedik alkalommal értékelte azokat a magyar termelők által készített fehér és vörös – száraz és félszáraz – borokat, amelyeket tagjai az elmúlt évben kóstolhattak, és tapasztalataik alapján ezekből összeállították a legjobb tételek Super 12 listáját – közölte az MTI-vel pénteken a Magyar Borszakírók Köre.

A verseny keretében a borszakírók először szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek megítélésük szerint “kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”, majd a legtöbb jelölést kapott 12-12 fehér és vörös bort két bizottság kétszer is vakkóstolón kóstolja, illetve pontozza.

A 2019-es Super 12 listákon ezúttal összesen 14 borvidék képviselteti magát, a legtöbb borral Villány (5) és Szekszárd (4), míg Balatonfüred-Csopak, Eger, Etyek és Tokaj 2-2 tétellel szerepelt a döntősök között.

A Magyar Bor Nagydíjjal járó trófeák és oklevelek ünnepélyes átadására január 25-én a debreceni Déri Múzeumban kerül sor.

agroforum.hu

Kapcsolódó cikkek

Újabb, még hosszabb sztrájk jöhet a Continentalnál

2021. március 02. 09:39
A szakszervezet határozatlan idejű munkabeszüntetésre készül a makói gumigyárban, miután továbbra sem tudott megállapodni a cégvezetéssel.

Kivándorló ország lettünk

2019. május 29. 10:52
Még nem tartunk másfél milliónál, de sok százezernél már igen. Az elvándorlás ma az egyik legaggasztóbb társadalmi probléma. Magyarország mostanra egyértelműen kivándorló országgá vált, bár az elvándorlás egy nehezen mérhető folyamat. A Társadalmi Riport 2018 című kötet egyik tanulmányában arra keresik a választ, hogy hol a helye Magyarországnak a kelet-európai régió erősödő elvándorlási folyamataiban, melyek az érzékelhető magyar sajátosságok és a magyar munkapiacon várható hatások. A tanulmány megállapításait Bernát Anikó, a TÁRKI szociológusa árnyalja, egészíti ki.