Az Európai Unió bővülése

A munkaerő szabad áramlása volt az EU megalapításának egyik alapvető célja. 2004-ben erős vándorlás indult el az új EU-országokból a fejlettebbek felé, majd a 2008-as válság és a régi tagállamok többsége munkaerőpiacának 2011-es megnyitása újabb lökést adott ennek a folyamatnak. 
 

Általánosságban az elvándorlás rövid távon ugyan csökkentheti a hazai munkanélküliséget, ezzel együtt magasra emelkedhet a külföldön dolgozók hazautalásainak mértéke is, hosszabb távon azonban inkább a munkaképes lakosság és a képzett fiatalok létszáma csökken és munkaerőhiány alakul ki. Egyes számítások alapján a „kedvezőtlen hatások egyértelműnek bizonyulnak, a fiatal és képzett munkaerő jelentős elvándorlása tartós a gyengébb gazdaságú országokból, amelyek megerősödése eredményezhet javulást.”

2004 után az EU fejlett régióiban a nagy munkaerő-kereslet erőteljes elvándorlást indított az új EU-országokból, ahol a nagyfokú munkanélküliség gyors csökkenésével megjelent a munkaerőhiány, s a két folyamat egybeesett egymást erősítve, különösen az építőiparban és a szolgáltatásban. Magyarországon 2012 óta erősödik a munkaerőhiány. A munkaerőhiányhoz hozzájárult az is, hogy elvándorlás aránya különösen a vendéglátóiparban, az építőiparban és a feldolgozóipari ágazatokban jelentős, emellett az egészségügy, ahol akut a munkaerőhiány. 

Könnyű lenne azt gondolni, hogy ha elvándorlás és hiány van, akkor az utóbbi az előbbi következménye, ám elemzésekből kiderül, hogy ugyan fontos tényező az elvándorlás, de korántsem az egyetlen. A hazai munkapiacon a munkanélküliség és a munkaerőhiány is egyaránt magas. Mások kiemelik még az iskolai képzési struktúra és az aktuális munkaerő-piaci igények elcsúszását is a munkaerőhiányhoz vezető legfontosabb okok között.

Hányan mennek el?

Az „erős” kivándorló országokban (Lettország, Litvánia, Románia és Bulgária) az elvándorlási arány nagyon magas, 2017-ben eléri az aktív korúak 11-16 százalékát. A „mérsékelt” kivándorló országokban (Lengyelország, Észtország, Szlovákia és Magyarország), 5-8 százalék közötti ez az arány. Az elmúlt években e 4 ország közül „az elvándorlás arányának az éves átlagos növekedése Magyarországon volt a legerőteljesebb, közel 0,6 százalékpont.” Az EU LFS adatok szerint 2012-2017 között évente átlagosan több mint 30 ezer fővel csökkent a hazai 20-64 éves aktív korú népesség, vagyis „öt év alatt több mint 170 ezer fővel nőtt az aktív korú külföldre költözöttek állománya”.

Kik mennek el?

Az elvándorlás főként a fiatal és képzetlen csoportokat érinti, akik között a munkanélküliség különösen nagy. Magyarországon - eltérően a régió többi országától - az alacsony iskolai végzettségűek és a fiatalok elvándorlási aránya azonban kicsi. „Magyarország az egyetlen ország, ahol a felsőfokú végzettségűek elvándorlásának aránya a legmagasabb, meghaladva az átlagos arányt és minden alacsonyabb iskolázottságú csoport elvándorlási arányát is.(…) A magyar kivándorlás komoly strukturális problémája a diplomások átlagot meghaladó ütemben növekvő elvándorlása, 2017-ben arányuk meghaladta a 8 százalékot, ami a mérsékelt kivándorló országok között magasnak számít, bár az erős kivándorló országokban ennél is jóval magasabb lehet az arány.” 
 

Hova mennek el?

A magyarok száma az Egyesült Királyságban, Ausztriában, Németországban nő a leggyorsabban. A három országban 2010 óta munkát vállalók száma összesen mintegy 240 ezer fővel nőtt. „A foglalkoztatottak nettó elvándorlása valamivel magasabb volt Németországba, mint a többi célországba, de az eltérés a célországok között nem nagy, az elvándorlás jellege azonban igen. A kvalifikáltak, a fiatalok, az 1 évvel korábban még tanulók számára legvonzóbb célország az Egyesült Királyság, ugyanakkor Németország az alacsonyabb iskolai végzettségűek, 1 évvel korábban munkanélküliek és az idősebbek számára vonzóbb, a kilépő és visszavándorló arány is ebben az esetben magasabb.”

A hazai jövedelemnek az EU-s bérszinttől való jelentős, tartós elmaradása folyamatosan ösztönözi a magyar elvándorlást, sőt lényegében ez és ennek következményei (például a hitelek fizetésén, a felnőttkorukat kezdő gyerekek szülői támogatásán vagy nyugdíj-előtakarékosságon keresztül) a domináns indok az elvándorlás vagy ingázás mögött. A nagy bérkülönbségek mellett a jövővel kapcsolatos várakozások, az ország helyzetével és az otthoni élettel való elégedetlenség, valamint főleg korábban a nagyfokú hazai munkanélküliség sürgette leginkább az elvándorlást. „Magyarország helyzete különösen kedvezőtlen, a nominális jövedelmek relatív szintje lényegében nem változott, ez az országok összehasonlításában példátlan stagnálást jelent, az élenjáró legmagasabb relatív jövedelemszintű országok közül a legelmaradottabb relatív jövedelem színvonalú országok közé került Magyarország, alig haladja meg az EU-15 + 2 országok átlagának az 50 százalékos szintjét.”

A visszavándorlás

Az elvándorlók egy része hazatér, majd ismét külföldre megy, azaz a vándorlás folyamata nem egyirányú. A hazatérők között azonban negatív szelekciót találtak lengyel és balti kutatások: rövid távon csökkenti a munkanélküliséget az elvándorlás, a kedvező hatások azonban visszaütnek, mert a hazatérők leginkább a korábban munkanélküliek vagy marginális foglalkoztatottak közül kerülnek ki. Feszültséget okoz továbbá, hogy a hazatérők a külföldi tapasztalataik alapján magasabb bérigényeket érvényesítettek, ez torzítja a hazai bérszerkezetet, éppen a hazatérő alacsonyabb státusú foglalkoztatottak javára. 

Magyarország esetében különösen fontos még az ingázás többévtizedes gyakorlata is, főleg a nyugati országrészben Ausztria irányába. Ennek jelentősége a nyugat-dunántúli régió esetében kiemelten fontos és nem igazán várható az ingázók visszatérése a magyar munkaerőpiacra, annak ellenére, hogy ez az életmód megterhelő mind a munkavállaló, mind pedig a családja számára is.

Hazatelepítési programok

Az egyetlen jelentősebbnek szánt, de kudarcba fulladt hazatelepítő kísérleti program a „Gyere haza, fiatal!” volt. A hazai gazdaság tartós gyengesége, és a fejlett EU-régió és az új EU-országok közötti nagy bérkülönbségek miatt ezek a programok sikertelenek, ugyanis az az ország vonz szakembert külföldről, amelyik a sajátját is képes megtartani. „A Világgazdasági Fórum „globális versenyképességi indexe” alapján a szakembereket megtartó és vonzó képesség szerint az európai országok sorrendjében mindkét mutató szerint az új EU-országok többsége a leggyengébbek között, a sor végén található.” 

Mivel nem indult meg a tömeges hazavándorlás, az erősödő munkaerőhiány hatására a magyar kormányzat rövid időre szóló munkavállalási engedélyek kiadásával próbálja ösztönözni az EU-n kívüli szomszédos országokból érkező munkavállalók foglalkoztatását, előre meghatározott hiányszakmákban és keretek között. Ám ez az elvándorlást és a hiányt ellensúlyozó lépés az érzékelhető kereslet ellenére is sikertelen maradt, alig néhány ezer fővel növelte a külföldről érkezők foglalkoztatását. A migrációs hálók erősödnek és ezzel stabilizálódik az elvándorlás is. Úgy látszik tehát, hogy az elvándorlást ösztönző tényezők erősek, az elvándorlás intenzitása tartósan fennmarad.

***

A sorozatunk következő fejezetében a KÖZÉPVÁLLALATI SZEKTOR fontosabb mutatóival foglalkozunk. Palócz Éva és Vakhal Péter szerzők elemzésükben azt illusztrálják, hogy mennyire sikerült túlélnie és fejlődnie a magyar gazdaság e nagyon fontos szegmensének egy a gazdaság szempontjából rendkívül mozgalmas másfél évtizedes időszakban.
 

hrportal.hu