Színesebb és izgalmasabb - Megújult programokkal, Szakmai Nappal várja látogatóit a 78. OMÉK

2017. augusztus 04. 08:18
Szakmai nappal, Bioszigettel, Gyermekszigettel, Civil térrel, megnövelt területen várja látogatóit szeptember 20-24. között a HUNGEXPO-n és a Kincsem Parkban a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK).

A rendezvény több mint 100 éves történetében szeptember 19-én, most először lesz önálló Szakmai Nap az Agrármarketing CentrumNonprofit Kft. az Agroinform.hu hírportál közös szervezésében, ahol neves szakemberek elemzik az agrárium és élelmiszergazdaság üzleti kockázatait és lehetőségeit, üzletember találkozókat és szakmai konferenciákat tartanak, sőt ekkor rendezik meg hazánk első Agrár "Nyílt-tér" workshopját is, amelynek úttörő módszertana (az Open Space Technology) nemzetközi szintéren egyre népszerűbb.


„G” pavilonban „Civil tér” mutatja be az agráriumhoz kötődő alapítványok, szakmai szervezetek munkáját, mellette „Biosziget” ad teret a gazdálkodóknak, a biogazdálkodásban érintett hatóságoknak, intézményeknek, tanúsító intézeteknek. és, szakmai szervezeteknek.


Az OMÉK megőrzi értékes tradícióit, a nagyközönséget ismét igazi kulturális kavalkád várja; olyan közismert együttesekkel, előadóművészekkel, mint amilyen az ExperiDanceTársulat is. Ezen kívül interaktív és lovas programok, őshonos állatbemutató, kisállat simogató, mezőgazdasági gépbemutató, kertészeti kiállítás, főzőverseny, kutyakiállítás, hallgatói konferenciák, kerekasztal beszélgetések színesítik a programot, de mindezek felett, idén az OMÉK újdonságokat is tartogat! A termelők kistájak szerint vonulnak fel, így a látogatók többek között az Őrség, a Balaton-felvidék és a Szigetköz jellemző termékeit, kulturális hagyományait is megismerhetik. Bővülnek a közönségprogramok, nagyobb hangsúlyt kapnak a civil szervezetek, alapítványok, valamint a természetvédelem és a fenntartható fejlődés kérdése is.


Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításán és vásárán a fejlett, környezettudatos vállalkozásokra és családi gazdaságokra épülő, GMO-mentesmagyar mezőgazdaság értékeit és élelmiszereit ismerhetik meg a látogatók. További részletek a www.omek2017.hu oldalon olvashatók. A kiállítók jelentkezésükhöz a http://www.omek2017.hu/kiallitoknak/ felületen találnak információkat.

elelmiszer.hu

Kapcsolódó cikkek

Több száz nap szababság bennragadhat, de nem vész el

2017. október 12. 07:44
Bizonyos szektorokban több száz munkanap szabadság is "bennragadhat", de nem vész el! "Kedves Munkatársunk, mellékeljük az előző évi maradék szabadság kimutatásokat valamint a lemondó nyilatkozatot." Így kezdődik az egyik multinacionális társaság levele, mely felveti a kérdést: le lehet-e a szabadságról érvényesen mondani.

Egekbe szökött a sárgabarack ára

2018. július 09. 07:54
Nem kizárt, hogy az elmúlt tíz-tizenöt év leggyengébb termését szüretelik idén Magyarországon.