Szinte mindent vitt az Agárdi Pálinkafőzde

2024. december 18. 21:25
A Nemzeti Pálinkakiválóság Programon bizonyított: meghatározó piaci szereplő
Szinte mindent vitt az Agárdi Pálinkafőzde
Az idei esztendőben immáron tizedik alkalommal hirdette meg az Agrárminisztérium dr. Nagy István miniszter fővédnökségével a Nemzeti Pálinkakiválóság Program valamint Gin és Egyéb Szeszes Ital Mustra elnevezésű szakmai versenyét. A program célja szakmailag megalapozott kiválasztás és értékelés keretében minősített pálinkák és párlatok piacra jutásának támogatása, a kulturált, mértékletes alkoholfogyasztás fontosságának megismertetése a hazai és külföldi fogyasztókkal.
 
Az AGÁRDI PÁLINKFŐZDE az összesített eredmények alapján a LEGEREDMÉNYESBB PÁLINKAFŐZDE cím elnyerésével utasította maga mögé teljes mezőnyt. A nevezett pálinka tételek közül 4 minta TOP Pálinkakiválóság, 5 minta pedig Pálinkakiválóság címet, két párlat pedig Arany minősítést nyert el, az Amphora Gin pedig a LEGJOBB GIN elismeréssel büszkélkedhet.
root-0297
Az Agrárminisztérium 2014-ben indította útjára a Nemzeti Pálinkakiválóság Programot azzal a céllal, hogy az egyik legismertebb Hungarikum, a pálinka iránt érdeklődő fogyasztók számára egy nagyon szigorú szakmai alapokon nyugvó verseny lebonyolításával bemutassa a minőségi pálinkákat előállító vállalkozásokat, valamint hangsúlyozza a kulturált, mértékletes alkoholfogyasztás fontosságát.
 
A verseny 2023-ban bővült a gin és más minőségi szeszes italok mustrájával, ahol a hazai előállítású, pálinkának nem minősülő párlatok megmérettetése zajlott.
 
Mindkét kategóriában az érzékszervi bírálatot megelőzően a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal laboratóriuma vizsgálta a beküldött mintákat, biztosítva ezzel, hogy a versenyen csak analitikai szempontból hibátlan tételek szerepeljenek. Az érzékszervi bírálat a nagy elismertségnek örvendő Takács László szakmai elnök irányítása mellett a legjobb minősítők részvételével zajlott.
ujagardi
A pálinka kategóriában a TOP Pálinkaválóság címet a 95-100, a Pálinkakiválóság címet a 80-94 pontot elérő tételek nyerhették el, míg a ginek és egyéb szeszes italok esetében az Arany minősítéshez 89-100, az Ezüst minősítéshez 80-88 pontot kellett elérni.
 
Hazánk vezető pálinka manufaktúrái több mint 150 kitűnő minőségű, csak legális kereskedelmi forgalomban kapható terméket indítottak ezen a versenyen. Az Agárdi Pálinkafőzde ebben a rendkívül erős mezőnyben is bizonyította, hogy már több mint 20 éve a minőségi magyar pálinka és párlat piac meghatározó szereplője.
 
A Bodza, Kajszibarack, Fekete cseresznye, Tokaji Sárgamuskotály törkölypálinkák TOP Pálinkakiválóság, a Szilva, Érlelt szilva, Irsai Olivér, Birs, Szivar Aszútörköly pálinkák pedig Pálinkakiválóság címet érdemeltek ki. Emellett a Single Malt Whisky Arany minősítést érdemelt ki, az Amphora gint pedig a Legjobb Ginnek választották a bírálók.
 
forrás: portfolio.hu

Kapcsolódó cikkek

Duplájára növelt kapacitás: 15 ezer tonna Erős Pista és Piros Arany

2023. június 20. 18:02
Ehhez a gazdáknak 10 ezer tonna minőségi erős- és édes fűszerpaprikát kell termelni.
 
Elkészült, és Tóth Tibor államtitkár jelenlétében átadták az idén 75 éves Univer Product Zrt. közel 8 milliárd forint értékű, kapacitásbővítő beruházását. A Kecskemét-Hetényegyházán megvalósult fejlesztéssel a vállalat több mint duplájára, 12-15 ezer tonnára növeli a magyaros ételízesítői gyártókapacitását. A kormányzati támogatással létrehozott üzemben a legkorszerűbb műszaki színvonalon készítik a hungarikum Erős Pistát és Piros Aranyat – írja közleményében a cég.

Sok gyümölcs, kevés gond! Erre a gyümölcsfára neked is szükséged van!

2024. október 02. 13:17
A szilvafa nem csak árnyékot, de bőséges termést is ad. Nem is beszélve a lekvárról és a pálinkáról.