Szombaton életre kel a történelem a füleki várban
2023. augusztus 30. 13:39
Idén is életre kel a történelem a füleki várban, ahol a XXIII. várjátékokat rendezik meg szombaton. A felvidéki városban a látogatók megismerkedhetnek a középkori mindennapi élettel, kultúrával és annak a korszaknak a hagyományaival, amikor a vár fontos katonai és stratégiai funkciót töltött be.
A főszervező Füleki Vármúzeum tájékoztatása szerint a program szombat délután veszi kezdetét a gyermekeknek szánt gólyalábas színházi előadással, amelynek címe „A legmagasabb kézművesek”.
A várjátékok alkalmából kialakított történelmi táborban a fellépő csoportok betekintést nyújtanak a katonai táborok életébe, bemutatják a 13. és 17. század közötti időszakban használt harci technikákat, fegyvereket, továbbá őseink hétköznapi életét, valamint a korabeli boszorkányperek lefolyását.
A szervezők közleménye szerint az idei rendezvény érdekessége a reneszánsz és barokk korszak tánc- és ruhabemutatói lesznek.
A régi magyar kutyafajták bemutatóján az érdeklődők megtudhatják, hogyan használták elődeink az egyes fajtákat vadászatra, önvédelemre és a háziállatok terelésére, illetve katonai célokra a középkorban.
Lesz solymászbemutató is, az alkotóműhelyekben pedig a látogatók kipróbálhatják a tűzcsiholást, a lőfegyverekbe való ólomgolyók öntését, illetve a szablyával való vágást. A program barokk zenei koncerttel zárul a várudvaron.
A nap folyamán látogatható lesz a vár minden kiállítása, köztük "A füleki vár évszázadai", a "Mesterségek Füleken a középkorban és a korai újkorban", vagy a "II. világháborús légoltalmi bunker a füleki várhegyben" című tárlatok.
A program a Kisebbségi Kulturális Alap és a Besztercebányai Megyei Önkormányzat támogatásával valósul meg.

Mint a közleményben felidézik, a vár, amelynek helyén a 12. században már fából készült erődítmény állt, az évszázadok során többször is tulajdonost cserélt: 1438-ban Erzsébet királynő tulajdonában volt, aki védelmi célokra erősíttette meg. Későbbi ura, Bebek Ferenc erős katonai erődítménnyé építtette át 1551-ben. A 17. században, Fülek fénykorában Koháry II. István lett a várkapitány, és bár megerősíttette a várat, nem tudták megvédeni a törökök támadásától, akik 1682-ben felrobbantották az erődítményt. A vár történelmi szerepe ezzel véget ért.A régészeti feltárásokat 1941-ben kezdték meg a szakemberek. A Füleki Vármúzeum 2007-ben, a vár Bebek-tornyának műemléki felújításakor alakult meg.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Zöld utat kapott a tatai Öreg-tó szabadstrandja
2023. április 04. 15:20
Pályázatot ír ki az önkormányzat az Öreg-tó partjára tervezett szabadstrand üzemeltetésére, amelynek kialakítását már évek óta tervezi. A terület átjárhatósága továbbra is biztosítva lesz.
A tatai önkormányzat már évek óta tervezi egy strand kialakítását, bár már többször elhalasztották a munkálatokat. A szerdai képviselő testületi ülés egyik napirendi pontja is azt támasztja alá, hogy a terv mellett még mindig kiáll az önkormányzat. A szabadstrand üzemeltetésére szeretnének kiírni pályázatot – figyelt fel rá a KEMMA hírportál.
Új kiállítással kezdődött el a Munkácsy 180 emlékév Békéscsabán
2024. február 21. 17:41
A Hazafias festészet a négyzeten – Munkácsy Mihály Honfoglalás címmel megnyílt kiállítás október 27-ig tekinthető meg a Munkácsy Mihály Múzeumban.
Munkácsy a legnagyobb magyar festőként él a köztudatban, és már életében legendává vált.

