Takarmányfehérje program a GMO kiváltására

2017. március 30. 08:41
Nemzeti takarmányfehérje programon dolgozik a Földművelésügy Minisztérium, amelynek célja az import GMO-s takarmány kiváltása – jelentette be az M1 Ma reggel és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Fazekas Sándor miniszter. Mint fogalmazott, a vásárlók többsége Magyarországon is elutasítja a GMO-s élelmiszereket, ezért az a cél, hogy az élelmiszerek után belátható időn belül az állatok takarmányozása is teljes egészében GMO-mentes legyen.

Alkotmányos és nemzeti érdek Magyarország GMO-mentességének megőrzése. Hazánkba köztermesztésbe géntechnológiával módosított növény nem kerülhet, egyelőre azonban a takarmányozásban használt fehérje jelentős részben import GMO-szója – mondta a miniszter, aki hozzátette: ennek kiváltására szolgál a kidolgozás alatt álló takarmányfehérje program.

Az eddigi erőfeszítések komoly sikerrel jártak, jelentősen nőtt a hazai szójatermő terület. A termeléshez kötött támogatásoknak köszönhetően a korábbi 40-45 ezer hektárhoz képest jelenleg közel 70 ezer hektáron termelnek GMO-mentes szóját. A tavalyi, rekordnak számító 3 tonnás hektáronkénti hozamnak köszönhetően a 2016-os termésmennyiség 181 ezer tonna volt, a hazai igény mintegy harmada. Ennek alapján évente mintegy 370-400 ezer tonna GMO-mentes szójabab importjára van szüksége az országnak – fogalmazott Fazekas Sándor.

A miniszter elmondta: a következő évek programja a GMO szója kiváltására a hazai szójatermesztés és az alternatív fehérjenövények termesztésének növelése, valamint a bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek bővülő felhasználása. A szója bizonyos mértékig kiváltható más takarmányokkal is: egyebek mellett pillangós virágú szálastakarmány-növényekkel, például a lucernával, alternatív fehérjenövényekkel - csillagfürt, lóbab, borsó –, magas fehérjetartalmú gabonákkal.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Még egy hétig lehet jelentkezni az idei TeSzedd!akcióra

2017. augusztus 30. 09:28
Az idén 7. alkalommal meghirdetett TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akcióban való részvételre a www.teszedd.hu honlapon 2017. szeptember 5-én (kedd) éjfélig lehet koordinátorként találkozási pontot létrehozni, és önkéntesként regisztrálni.

Sorsfordulónál az agrárium

2018. május 28. 09:27
A Közös Agrárpolitika, a nemzeti agrártámogatási rendszer, a sertéstenyészés és húsipar, továbbá a szójatermesztés jövőjét vitatták meg a Nyugat-Magyarországi Agrárfórum résztvevői Pápán. Az előadók hangsúlyozták: sorsfordulónál a magyar agrárium.