Támogatás a szerencsi csokoládégyár beruházásához
2023. május 04. 14:05
Csaknem 300 millió forint támogatást nyújtott a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a Versenyképességi programban a szerencsi csokoládégyár 600 millió forintos kapacitásbővítő beruházásához - mondta Joó István, a HIPA vezérigazgatója a Szerencsi Bonbon Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón.
A vezérigazgató hozzátette, büszkék arra, hogy a szerencsi csokoládégyár a koronavírus-járvány közepette is a beruházás mellett döntött.
Kiemelte, a HIPA készen áll arra, hogy együttműködjön a szerencsi csokoládégyárral a termelőkapacitás növelésének érdekében.
Joó István elmondta, 2014 óta a HIPA Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében több mint 120 projektet támogatott, amelyek hozzájárultak 30 ezer munkahely megőrzéséhez és több mint 7 ezer létrehozásához. Komoly eredménynek nevezte, hogy egy magyar tulajdonú cég több mint száz éve biztosít munkát és megélhetést a térségben élők számára. Hangsúlyozta,
a magyar élelmiszeripar nagy jelentőséggel bír, jelentős gyökerekkel és tapasztalatokkal rendelkezik, és az ágazatban rengeteg ember dolgozik.
A vezérigazgató elmondta a Versenyképességnövelő támogatási program alapvető célja az volt, hogy segítsen a vállalatoknak, hogy azok megőrizzék a munkahelyeket.
Az eseményen Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett rá, hogy az idén 100 éves szerencsi csokoládé része a Magyar Értéktárnak is. Kiemelte, a csokoládégyártási tapasztalatok fennmaradása érdekében négy évvel ezelőtt elindították Szerencsen az édességkészítő képzést. Beszélt a Szerencsi Artúr Napokról is, amelyre tavaly több mint 30 ezer ember látogatott el. A fesztivált idén augusztus 25. és 27. között rendezik meg.
Takács István, a Szerencsi Bonbon Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, annak érdekében, hogy a szerencsi édességgyártás fennmaradjon a gyártás mellett a szakmunkásoktatás is fontos.
A HIPA segítségével megépült 3200 négyzetméteres gyártócsarnoknak köszönhetően fel tudták számolni a másik két telephelyüket, melyek közül az egyik bérlemény volt, így az egész gyár egy telephelyre kerülhetett - jegyezte meg. A beruházásból finanszírozták az áttelepülést, valamint fejlesztették a már meglévő épületeket. Emellett kiépítették az új gyártócsarnokhoz infrastruktúrát és a gyártáshoz szükséges gépeket is átszállíttatták a régi telephelyről. Hozzátette, 100 és 150 között mozog a dolgozók létszáma, amely a szezonális termékek gyártásától is függ. A Szerencsi Bonbon Kft. csokoládégyára éves szinten körülbelül 1600 tonna terméket állít elő. A nyilvános cégadatok szerint 2021-ben a társaság 1,8 milliárd, 2020-ban 1,5 milliárd forint árbevételt ért el. Adózott eredménye 2021-ben 16 millió forint volt a megelőző évi 24 milliós veszteség után.
Forrás: MTI/Szerencsi Bonbon
Kapcsolódó cikkek
Ezt a gyümölcsöt edd, ha magas a vérnyomásod és a koleszterinszinted!
2024. március 13. 16:02
Az ananász rengeteg mindenre jó, és még szobanövénynek is gyönyörű!
Az ananászt sokan kedvelik, ám a legtöbben konzerv formájában, esetleg a hawaii pizzán találkoznak vele. Pedig ez a csodálatosan finom és egészséges gyümölcs ma már számos helyen érhető el friss formában is.
Hatalmas lángok csaptak fel egy somogyi állattartó telepen
2023. június 01. 13:00
Tűz ütött ki egy körülbelül kétezer négyzetméter alapterületű sertéstelepen csütörtök reggel Somogyszob külterületén – közölte a katasztrófavédelem.
A tájékoztatás szerint teljes terjedelmében ég az egyik épületrész, amelynek tetőszerkezete beomlott és a tűzben mintegy ezer sertés elpusztult.
Az esethez nagy erőkkel vonultak a tűzoltók: a nagyatádi, a barcsi, a nagykanizsai, a marcali, a zalakarosi, a kaposvári és a szigetvári hivatásos, valamint a böhönyei önkormányzati tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett tíz vízsugárral oltották a lángokat, valamint védték a tűzzel nem érintett épületrészt is.

