Támogatás az élelmiszeripari vállalkozásoknak

2018. október 17. 07:51
Országosan 7 koordinátor segíti a tagokat, hogy naprakész információkat kapjanak a jogszabályi és pályázati változásokról, szakmaspecifikus hírekről és piaci trendekről.

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az eddigiekhez képest még kiemeltebb figyelmet fordít az élelmiszeripari tagjaira - ennek jegyében kezdte meg munkáját 2018. szeptember 3-án a NAK élelmiszeriparikoordinátor-hálózata. Ezáltal a kamarai szolgáltatások, valamint az Élelmiszeripari Igazgatóság által végzett tevékenységek és nyújtott lehetőségek könnyebben megismerhetőek, elérhetőek lesznek a tagjai számára. 


Egervári Márk, a Biopont Kft. ügyvezető igazgatója és Éder Tamás, NAK-alelnök - fotó: agrotrend.hu

- A hálózat révén lehetővé válik a közvetlen és állandó kétirányú információáramlás, így a kéréseket, illetve igényeket a Kamara közvetlenül is tudja kezelni - hangsúlyozta Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke Ercsiben, a Biopont Kft. székhelyén megtartott sajtótájékoztatón.

A vállalkozások eddig jellemzően leginkább a költségek csökkentésére, és a termelés bővítésére fókuszáltak, miközben kevés hangsúlyt fektetettek a technológiafejlesztésre, a munkaerő-fejlesztésre, vagy éppen a humánerőforrás tudásszintjének növelésére. Egyre nagyobb igény mutatkozik a gyakorlati, piacképes tudás megszerzésére, ezért a Kamara 2017-ben elindította a "Tanuljunk együtt!" programsorozatát, szakmai tematikus konferenciákat szervez és megtartja az Élelmiszeripari Körkép című konferenciát is.


A Biopont Kft. üzemében gyártósoron a gluténmentes ropi - fotó: agrotrend.hu

Ahogy a hálózat kialakításán, úgy egy másik újdonság bevezetésén is közel egy esztendeje dolgozott az élelmiszeripari igazgatóság: ez pedig az „Élelmiszeripari kézikönyv” elnevezésű kiadványsorozat. A sorozat célja a hazai élelmiszer-előállítói kör tájékoztatása, ismeretének bővítése, valamint a minőségi élelmiszerek előállításának támogatása hiteles információátadással.

- Az új generáció élelmiszeriparba vonása hasonló mértékű problémát jelent, mint a mezőgazdaság esetében. Nagyon sok területen szakemberhiány van

- mondta az agrotrend.hu-nak Éder Tamás. Sok cég az oktatási rendszeren kívül, saját gyakorlati programot működtetve igyekszik biztosítani a munkaerőhátteret. - A Kamara is próbál a szakoktatásra vonatkozó javasaltokkal élni, az állam, az oktatás és az élelmiszeripari cégek együttműködése jelentheti a megoldást - tette hozzá a NAK alelnöke.

Az élelmiszeripar a GDP előállításából 1,9 %-kal részesedett 2016-ban, az ágazat bruttó hozzáadott értéke 2,2 %-a volt a teljes nemzetgazdaságnak. A 2017-os előzetes adatok szerint a beruházások 3,1 %-a származott innen. A GDP-hez való hozzájárulás az EU-csatlakozás előtti 2,7%-ról 2008-ra 2% alá csökkent, azóta lényegében e körül stagnál. Ebben jelentős a szerepe az importtermékek növekedésének.

agrotrend.hu

Kapcsolódó cikkek

2030-ra a felére csökkenhet az élelmiszerhulladék-termelés Európában

2017. október 30. 10:22
Fejenként a felére csökkenhet az élelmiszerhulladék-termelés Európában 2030-ra, ha megvalósulnak az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Európai Unió új szándéknyilatkozatában kitűzött célok. A nemzetközi akcióhoz a NÉBIH is csatlakozott a „Maradék nélkül” elnevezésű programja révén. A szándéknyilatkozat az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem mellett az antimikrobiális rezisztencia (AMR) növekvő fenyegetésére is felhívja a figyelmet.

Juttatások, cafeteria 2017-ben – erre készüljön munkaadóként

2016. szeptember 02. 08:39
A 2017-re elfogadott adócsomag jelentősen átalakítja a juttatások feltételrendszerét. Bizonyos elemek közterhe jelentősen emelkedik, miközben teljesen újak megjelennek akár adómentesen. Ezért aztán célszerű az alapoktól újragondolni a jövő évi kínálatot. Fata László cafeteria szakértő, a Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás bérek és juttatások területének felelős szakértője foglalja össze a legfontosabb változásokat.