Tartósan velünk maradnak a magas gyümölcsárak
2023. június 30. 13:17
Idén ismételten jelentős fagykár érte a gyümölcsösöket a tavaszi időszakban. Ezek közül a cseresznye az egyik olyan faj, amelyet a legjobban megviselt az időjárás, mivel viszonylag korán kezdődik a virágzási ideje. Március utolsó és április első hetében több hullámban olyan hideg érkezett az országba, ami ellen nem lehetett védekezni, ezért a csonthéjasok közül csaknem a teljes kajszitermés megsemmisült és a cseresznyénél is nagyon változatos kép alakult ki mind területi eloszlásban, mind pedig a fajták tekintetében.
A cseresznye és meggy fejlődésének az eső nem tett jót a Talentis Agro Zrt. ültetvényeiben, mivel sok gyümölcs kirepedezett, majd penészesedni kezdett, ezáltal értéktelenné is vált. Már biztos ezek után, hogy hektáronként kevesebb terem mindkét gyümölcsből, mint tavaly, viszont a három éves kajszibarack ültetvénytől jó termés várható
A cseresznye és meggytermés mennyiségét azonban nem csak az időjárási tényezők befolyásolják, hanem a régi, elavult ültetvények felszámolása is, melyeket folyamatosan korszerűsítenek – emiatt az új telepítések még nem mindenütt fordultak termőre, tehát kisebb a hektáronkénti termésátlag. Zimmermann István igazgatósági tag előrejelzése szerint jövőre ezek a fiatal ültetvények – a csepegtető öntözéssel – sokkal jobb termést produkálnak majd.
Országos kitekintésben is elmondható, hogy a szezon első felében virágzó fajták csaknem teljes egészében eltűntek a piacról, mivel nincs a fákon termés, másrészt a jelentősebb termőtájakat érintette a hideg idő, így azok az ültetvények vészelték át ezt a tavaszi időszakot, amelyek nem is annyira a hagyományos termőkörzetekben helyezkednek el. Például Békés vármegyében vannak olyan ültetvények, amelyek komolyabb mennyiséget tudnak produkálni. A május végi és június eleji nagyon erősen csapadékos időjárás növényvédelmi károkat is okozott az ültetvényekben, a termésrepedés gyakorlatilag általános mindenütt.
Az árak rendkívül változatosak: a nagyobb termelők – termelési áron – a kereskedőknek 1200 és 1600 forint közötti áron adják át a cseresznyét, amelyből aztán a nagybani piacon teljesen heterogén kép alakul ki: meglepő módon inkább a rosszabb minőségű, méretben nem válogatott, növényvédelmi problémákkal is jellemezhető termés jelenik meg a piacon ebben a helyzetben. Az ára 800 forinttól indul és 2800 forint körül tetőzik.
Cseresznye, málna, kajszibarack
A hazai gyümölcstermesztés egy újabb katasztrofális évet tudhat maga mögött. Ezt már lassan megszoktuk, hiszen az elmúlt években a termések felét szinte mindig elvitte a tavaszi fagy, a júniusi áradás, vagy a júliusi aszály. Fogyasztói oldalról nézve ez folyamatos drágulást jelent és a szakértők szerint ez az árnövekedés a következő években is velünk marad.
Már öt éve mondhatók drágának a gyümölcsök. Ezt már Apáti Ferenc, a Fruitweb elnöke erősítette meg, aki szerint nem csak a hazai gyümölcsökre igaz ez, hanem a különböző zöldségfélékre is. -Ha általánosságban nézzük az élelmiszereket, vagy a haszonállatokat, akkor is minden sokkal drágább lett. Zöldségnél és gyümölcsnél egyértelműen a termelési költségek drasztikus emelkedése az oka ennek az áremelkedésnek. Az elmúlt három évben például ötven, de nyolc évet nézve nyolcvan százalékos költségnövekedés volt a zöldség-gyümölcs ágazatban, mert minden évben húsz százalékot emelkednek a munkabérek, tavaly tízszeresére nőtt az energiaár, hatszorosára a műtrágya, de ötven százalékot emelkedett a növényvédő szerek ára és drasztikusan kilőttek a beruházási költségek. Ebből az következik, hogy olcsón előállítani zöldséget-gyümölcsöt ma már lehetetlen -összegezte Apáti Ferenc.
Az említett példákat azzal lehetne kiegészíteni, hogy a klímaváltozás, az időjárási káresemények elszaporodása miatt ma már jéghálóra, fagy elleni védelemre és öntözésre is be kell rendezkedni, melyekre azelőtt nem volt szükség. Ezek a beruházások nélkülözhetetlenek, elhagyhatatlanok és sokba is kerülnek. Többe, mint maga az ültetvény.
forrás: novenyvedoszer.hu
Kapcsolódó cikkek
Újra 1000 forint lehet egy kiló kenyér ára
2024. március 25. 13:47
Miközben a búza felvásárlási ára zuhanni kezdett.
Ma már szinte hihetetlen, de a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2020 januárjában a fehér kenyér ára 325 Ft/kg, a félbarna kenyér ára 300 Ft/kg, a finomliszt ára 167 Ft/kg volt. Most pedig úton vagyunk az ezerforintos kenyér felé.
Prognózis: 12 százalékkal több paradicsomot dolgozhatnak fel, mint tavaly
2023. június 29. 13:21
Az időjárás azonban még jelentősen befolyásolhatja a valós terméseredményeket.
A WPTC június 12-i prognózisa szerint idén 42,6 millió tonna körül, a 2022-esnél 12%-kal magasabb szinten alakul a globális termelés volumene – írja a fruitveb.hu

