Tavasszal jelennek meg az első beruházási pályázati felhívások
2024. február 08. 13:23
Az Agrárminisztérium idén kiírandó pályázatairól, az elbíráláskor hangsúlyosabban értékelt vállalásokról, a beruházásokat segítő intézkedésekről is szólt Feldman Zsolt a dél-dunántúli élelmiszeripari vállalkozásokat és a kapcsolódó szervezeteket összefogó iFood Élelmiszer Klaszter Kéthelyen tartott szakmai programján.

A mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár jelezte: csak az élelmiszer-és takarmányfeldolgozók számára 200 milliárd forint keretösszegű pályázati csomag készül. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, a ma már Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem részeként működő Kaposvári Egyetem, és a régió kiemelkedő élelmiszeripari vállalkozásai által több mint tíz éve alapított szervezetének rendezvényén Feldman Zsolt a pályázati rendszer újdonságait hangsúlyozta. Mint fogalmazott, a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában azoknak a beruházásoknak a támogatására fókuszál az Agrárminisztérium, amelyeknél igazolást nyer azok hozzáadott értéke, pénzügyileg megalapozottak, a beruházó vállalkozás tartós értékesítési vagy beszerzési kapcsolatokat tart fenn üzleti partnereivel és érdemben lép a digitalizációs megoldások mind szélesebb körű használata érdekében. Nem csak a fejlesztéseket, hanem az ellátási láncban történő együttműködéseket is ösztönzi a támogatási rendszer, hiszen számos program a különböző élelmiszer-minőségrendszerek kidolgozására, bővítésére irányul, vagy pedig a nemzetközileg elismert minőségbiztosítási és -irányítási rendszerekhez való csatlakozást kívánja előmozdítani.
Feldman Zsolt sorolta, hogy a beruházási pályázatoknál kik számíthatnak kiemelt figyelemre: 10-15 százalékkal magasabb támogatási intenzitásban bízhatnak a fiatal mezőgazdasági termelők, a termelői együttműködések, de a gazdaságátadásban részt vevő gazdálkodók is, valamint az ökogazdálkodók és a termelői együttműködések beruházásai.
Finanszírozás:
Az agrártárca a beruházások finanszírozását új eszközökkel segíti, tervezik a beruházási hitelekhez kapcsolódó kamatköltségek elszámolhatóságát vagy például megteremtik a biztosítékmentes előlegfinanszírozás lehetőségét a pályázati rendszerben.
Az államtitkár említést tett arról, hogy az agrártárca a kisebb és nagyobb vállalkozások számára külön beruházási felhívások előkészítésén dolgozik, ez kedvező lesz a kisebb üzemeknek, így nem kell majd a nagyvállalatokkal versenyezniük. Az év során folyamatosan meghirdetett pályázatok biztosítják majd, hogy az elmúlt két év gazdasági-piaci változásaira reagálva, a termelésüket hatékonyabbá tegyék, vagy akár a több lábon állás irányába nyithassanak.
forrás:AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
A Corteva magyar szántóföldi bemutatóin az innovációé volt a főszerep
2024. június 14. 18:42
Arra törekednek, hogy jövőbe mutató, fenntartható megoldásokat hozzanak a hazai piacra.
Az innováció és fenntarthatóság volt a Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat idei nyári Portfólió Farm rendezvényeinek középpontjában. A Szarvason, Dombóváron és Debrecenben megtartott szántóföldi növénytermesztési és növényvédelmi bemutatón több mint 400 gazdálkodó a szakmailag megalapozott fajtaválasztáshoz és a hatékony növényvédelmi technológia kiválasztásához kapott szakmai információkat és segítséget.
Biztos befutók a forró nyarakra
2023. március 10. 09:54
Klímánk egyértelműen változik, igen gyorsan, és úgy tűnik, visszafordíthatatlanul. Nem csoda, hogy szinte napról napra nő az igény a kifejezetten hőtűrő növények iránt.
A vevőket tehát úgy lehet megtartani, ha olyan növényfajokat, -fajtákat kínálunk, amelyek hosszú távon megállják a helyüket mind a termesztésben, mind a kereskedelemben, mind a kiültetésekben. Ehhez gyűjtött össze néhány megszívlelendő ötletet Rizmayer Katalin, a Floretum Kft. vezetője.