Tisztes munka világnapja

2021. október 08. 08:56
Kevés olyan nap van az évben amikor ténylegesen a munkavállalók kerülnek a középpontba. A COVID 19 okozta válság határokon átívelő hatásai még inkább arra ösztönöznek minket, hogy az idei október 7-én megkongassuk a vészharangokat!
Tisztes munka világnapja

200 millió munkahely szűnt meg a pandémia miatt – áll az ITUC (Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség) adataiban. A Tisztes munka világnapja alkalmából a foglalkoztatás és a jövő munkavállalóinak kérdése vetődik fel legerőteljesebben.

Az ITUC 575 millió munkahely létrehozását követeli a kormányoktól 2030-ig. A digitalizáció kiszorítja a képzetleneket a munkerőpiacról. Ennek felismerésében a kormányok elsődleges szerepe az oktatás fejlesztésében és a fiatalok, gyerekek minél szélesebb körben való képzésében van.

A Tisztes munka világnapja alkalmából minden évben felemeljük szavunkat a gyermekmunka, és a nők hátrányos megkülönböztetése ellen.

Magyarországon az elmúlt 10 évben – a világ több országához hasonlóan – romlottak a munkavállalók jogai. Kiszolgáltatottabbá váltunk a munkáltatókkal szemben. A sztrájkhoz való jog mellett a munkához való jog is jelentősen sérült.

A nők és férfiak közötti jövedelemkülönbségek problémáját a kormányok nem oldották meg még a mai napig sem. Nem lehet nem észrevenni, hogy a nők esélyei sokkal rosszabbak a munkaerőpiacon mint a férfiaké. Megbízható adatok híján igazából a probléma nagyságát sem érzékeljük, de egyes becslések szerint a nők -miután sokkal kisebb fizetést kapnak- akár két hónapot is ingyen dolgozhatnak ugyanolyan munkakörben a férfiakhoz képest. Ez rendszerszintű probléma, amelyet fel kell számolni.

A Tisztes munka világnapján azt üzenjük, hogy a munkavállók kiszolgáltatottságát, a munkahelyek biztonságosabbá tételét nem lehet szakszervezetek nélkül megváltoztatni.

Szervezkedni, a szakszervezetek közösségét megerősíteni! Ez a megoldás az erősebb érdekképviseletért, a kiszolgáltatottsággal szemben a kollektív szerződések megkötéséért.

www.szakszervezetek.hu

Kapcsolódó cikkek

Szakszervezet: "a munkavállalókat egyenként fogják megfélemlíteni"

2018. december 14. 08:03
Azt állítja a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ), hogy a Fidesz és a kormány egyszerűen hazudik a rabszolgatörvényként emlegetett jogszabálymódosítás pontjairól. A párt korábbi pontokba szedett cáfolatának állításait sorban vették végig Facebook-oldalukon, állítva, hogy a törvénymódosító megszavazói cinikusak és tagadják, hogy a dolgozók még jobban kiszolgáltatottá vállnak a munkáltatóik felé.

Járvány-tapasztalatok

2020. november 25. 09:46
A LIGA Szakszervezetek regionális referenseit kérdeztük, hogyan látják, a második hullám során milyen nehézségekkel kell szembe néznie a cégeknek és a munkavállalóknak.