Több ezer munkahely menekült meg a magyar halágazatban

2020. május 13. 08:17
Befejeződött az országos, rendkívüli haltelepítés az állami tulajdonú horgászvizeken. 18 nap alatt 324 horgászvízbe 1177 tonna pontyot helyeztek ki a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szervezésében, közölte a szövetség elnöke kedden Tiszafüreden a Tisza-tónál, a telepítés utolsó helyszínén.

Szűcs Lajos elmondta, a kormány döntése alapján az elmúlt hetekben a magyar haltermelők megsegítése, munkahelyeik megtartása érdekében korábban soha nem látott nagyságrendű telepítési támogatáshoz jutottak az állami tulajdonban lévő horgászvizek halgazdálkodási hasznosítói. A MOHOSZ elnöke hozzátette, a döntés a közvetlenül érintett mintegy 1500 halászati és 2500 halgazdálkodási munkahely megtartását segítette.

A telepítés a koronavírus világjárvány miatt elrendelt veszélyhelyzeti korlátozások fokozatos enyhítése mellett hatékonyan szolgálja a dinamikusan bővülő szabadidős sporthorgászat, a horgász versenysport, valamint a horgászturizmus újraindítását, valamint a halfogyasztás élénkítését is. Szűcs Lajos azt is elmondta, hogy az Agrárminisztérium a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) kezdeményezésére, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) támogatásával a koronavírus-járvány okozta külpiaci és belföldi értékesítési nehézségek miatt intervenciós felvásárlást határozott el a haltermelőknél felhalmozódott harmadik nyaras korosztályú pontykészletekből. A felvásárlás tervezett támogatási keretösszege bruttó 800 millió forint.

Szentpéteri Sándor helyettes államtitkár arról beszélt, hogy Magyarország halgazdálkodási vízfelületinek halállománya természeti kincs, erőforrás, mindenkinek az a feladata, hogy ezzel fenntartható módon gazdálkodjon. Már több mint 600 ezerre nőtt a horgászok száma, a Tisza-tavon több százezer horgász fordul meg. Németh István, a MA-HAL elnöke elmondta, az akció az egész közép-európai piacon emeli a hal árát, az export indulásával a magyar haltermékek, elsősorban pedig az élő hal, magasabb áron kerülnek majd piacra, mint ezt megelőzően. Hegedüs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője szólt arról, hogy a keddi záró telepítéssel is érintett Tisza-tó területére soha nem látott mennyiségű, összesen 960 mázsa, már fogható méretű hal érkezett.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

A hatékonyság növelése a magyar mezőgazdaság legfontosabb kérdése

2019. november 20. 08:06
A hatékonyság és a versenyképesség növelése a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar egyik legfontosabb kérdése - jelentette ki Nagy István agrárminiszter egy keddi konferencián Budapesten.

Földügyletek: apróságokon is hatalmasat lehet bukni

2020. október 07. 09:36
Sokan alábecsülik a föld bérbeadásának vagy adásvételének kockázatát, pedig mindkét eset szigorú törvényi feltételekhez kötött: egy hiba, vagy egy rosszul megtett nyilatkozat miatt akár meg is hiúsulhat a haszonbérleti szerződés vagy akár a tulajdonszerzéstől is eleshet a vevő. Nemcsak a jogszabályoknak való precíz megfelelés, hanem a későbbi jogviták elkerülése érdekében is érdemes közjegyzőt bevonni a szerződések elkészítésébe.