Több, mint 36 ezer fát ültettek el eddig a Településfásítási Programban

2023. október 16. 15:06
A Településfásítási Programban eddig több mint 36 ezer fát ültettek el, az őszi ütemben pedig újabb 8 ezer csemete kerül ki a falvak, kistelepülések közterületeire – közölte az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára szombaton, Kisteleken.
Több, mint 36 ezer fát ültettek el eddig a Településfásítási Programban
Farkas Sándor a Csongrád-Csanád vármegyei település termelői piacánál, ahol 25 magas kőrist és korai juhart ültettek, azt mondta, az agrártárca 2019-ben hirdette meg az Országfásítási Programot, a következő évben pedig elindult a Településfásítási Program. Helyszínenként 10-30 fa ültetésére 1350 település pályázott. A kezdeményezésben részt vevő 10 ezer lélekszámúnál kisebb településeken eddig mintegy 36 500 fát ültettek el. A programhoz a földlabdás facsemetéket a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja – tudatta a politikus.
A program szeptemberben elkezdődött, harmadik ütemében 345 településen 8 ezer facsemetét ültetnek el, és a kezdeményezés jövő tavasszal is folytatódik – közölte az államtitkár. Az Agrárminisztérium a minőségi fafajok ültetésével hozzá szeretne járulni a közterületek képének javításához. Nem elhanyagolható az sem, hogy az elültetett fák javítják környezetük mikroklímáját – hangsúlyozta Farkas Sándor.
 
A térség országgyűlési képviselői posztját betöltő politikus elmondta, a faültetés a környezet- és természetvédelemre is felhívja az emberek figyelmét. Példaként a közeli Baksot említette, ahol tavaly diákokkal ültettek egy fasort, az iskolai osztályok pedig kiválasztottak egy-egy fát, amelyet gondoznak. Az államtitkár kitért arra is, az Agrárminisztérium összehangolt fásítási és erdősítési programjainak célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százalékát tegyék ki a fával borított térségek.
 
agrotrend.hu / MTI

Kapcsolódó cikkek

Német politikusok az európai agrárium végét vizionálják

2024. július 19. 16:07
Szükség van-e az ukrán mezőgazdasági termékek importkorlátozására?
 
A Német Parasztszövetség (DBV) elnöke, Joachim Rukwied a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott nyilatkozatában kifejtette: Ukrajna EU-csatlakozása több komoly fenyegetést és súlyos terhet jelent a német mezőgazdaságra, és azt alapjaiban rendítheti meg, sőt az egész európai mezőgazdaság fennmaradását is veszélyezteti.

Ez 2023 nagy kihívása: 500 milliárd forint forgótőke hiányzik az agráriumból

2022. december 02. 09:51
A magyar gazdákat számos negatív hatás érte idén, és nem lehet elmenni amellett sem, hogy a mezőgazdaság forgóeszközigénye magas, ugyanakkor legalább 500-600 milliárd forintnyi forgóeszközhitel hiányzik az agráriumból. Ezt pedig pótolni kellene - hangzott el a Portfolio Agrárszektor 2022 Konferenciáján. A szakemberek az agrárfinanszírozás helyzetéről, a hitelkeresletről és a hitelkínálatról, a szektor jövő évi kilátásairól és agrármoratóriumról is beszéltek.
"2023 nagy kihívása: 500 milliárd forint forgótőke hiányzik az ágazatból - Ki fogja pótolni?" - címmel tartott előadást Hollósi Dávid, az MKB és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója. A szakember előadásában kiemelte, a mezőgazdaság forgóeszközigénye magas, a mezőgazdaságból legalább 500-600 milliárd forintnyi forgóeszközhitel hiányzik, ezt kellene pótolni - írja a Portfolio. Kifejtette, hogy 2019 óta a termeléshez szükséges alapanyagárak jelentősen, drasztikusan emelkedtek, és jelenleg a bankok magas kamatokkal tudnak dolgozni.