Traktorokkal vették körbe a gazdák Rómát

2024. február 06. 15:18
Giorgia Meloni, olasz miniszterelnök is reagált a gazdatüntetésekre.
 
Traktorokkal vették körbe az olasz fővárost az egész országból érkező tüntető gazdák, akik több ponton elfoglalták a Rómába bevezető országutakat hétfőn.
Traktorokkal vették körbe a gazdák Rómát
A Rómába vezető országutak majdnem mindegyikén traktorsort látni. A tervek szerint az éjszakát a földeken töltik, melyeket ingyen bocsátottak rendelkezésükre a tulajdonosok.
Északról és déli irányból is megindultak hétfő reggeltől kezdve a több hete tiltakozó gazdák traktorai Róma irányába. Az elsők között azok érkeztek meg, akik a főváros körüli régióból indultak el. A Nomentana nevű országút római bejáratánál álltak meg, és várják a távolabbról jövők érkezését.
 
A legnépesebb csoport Toszkánából tart a főváros felé: a közel négyszáz traktor érkezését a késő esti órákban várják. A gépek az országutakon haladnak, sorfaluk jelentősen lassítja a járműforgalmat.
 
Andrea Porro, az Agrár Felszabadítás nevű mozgalom vezetője úgy nyilatkozott, terveik szerint csütörtökig ezernél is több traktor vehetik körbe Róma városát.
 
Egyelőre nem lépnek be Róma területére, mivel nem kaptak rá engedélyt.
 
A hatóságoktól azt kérték, hagy vonulhassanak be a városközpontba. A hét végére országos megmozdulást szerveznek. Fel akarnak szólalni a kedden kezdődő Sanremói Dalfesztivál színpadán is.
 
Az olaszországi gazdatüntetések január 19. óta tartanak. Bolognában hétfőn koporsóval vonultak fel a mezőgazdaságban dolgozók az agrárágazat halálát hirdetve. Az északi Torinó és a déli Caserta városon kívüli területén is traktoros tüntetések zajlottak: Casertában a gazdák zöldséget és gyümölcsöt osztottak.
 
Tiltakozások zajlanak Szardínia és Szicília szigetén is.
 
Milánóban néhány traktor napok óta Lombardia tartományi székháza előtt állomásozik, és ezeket a gazdákat egy tehén is kíséri.
 
A nemzeti színű zászlókkal díszített traktorok az európai agrárpolitika megszorításai, valamint a szintetikus agrár- és élelmiszertermékek ellen tüntetnek.
 
Giorgia Meloni miniszterelnök Japánban folytatott tárgyalásairól üzent, hangoztatva, hogy kormánya készen áll meghallgatni a gazdákat. "Kormányzásunk kezdete óta kiemelt figyelmet fordítunk a mezőgazdasági szektorra, növeltük az ágazatnak szánt forrásokat, és a gazdasági helyreállítási csomagból már 8 milliárd eurót különítettünk el a szektornak" – nyilatkozta Meloni.
 
Úgy vélte, Brüsszel téves "ideológiai" agrárpolitikája vezetett a gazdák tiltakozásához.
 
Megjegyezte, hogy Olaszország elsőként tiltotta be a szintetikus élelmiszertermékeket egy novemberben született törvénnyel. A Liga párt európai parlamenti frakcióvezetője, Marco Campomenosi azt mondta, a gazdatüntetések figyelmeztető jelzések az elhibázott európai döntések miatt, melyeket nem szabad nem észrevenni.
 
A júniusi európai parlamenti választással lehet helyretenni a jelenlegi Európai Bizottság hibáit – tette hozzá.
 
A Legambiente olasz környezetvédelmi szervezet közleménye szerint az Európai Unió zöldpolitikája "nem ellensége, hanem stratégiai szövetségese az agrárvilágnak".
 
forrás: agroinform.hu
 

Kapcsolódó cikkek

Kiemelten fontos erőforrások a magyarországi egyházak a gondoskodásban

2023. december 13. 15:12
Fülöp Attila az Élim Evangélikus Szeretetotthon fogyatékossággal élő emberek lakhatását segítő projektjének zárórendezvényén hangsúlyozta: az egyházak nem jogszabályi kötelezettség miatt végzik évszázadok óta segítő munkájukat, hanem mert ez természetes missziójuk.
 
Úgy fogalmazott: az evangélikus egyház kötelékében a gondoskodáspolitika területén dolgozók munkája nem arról szól, hogy az „ember saját magáért teszi a dolgát”, hanem arról, hogy „az élet talán nem napos oldalát választva és látva dolgozik másokért”.

Hét százalékkal csökkent a hazai üvegházhatásúgáz-kibocsátás

2023. augusztus 18. 15:05
Uniós előírás alapján a tagállamok minden évben július végéig küldenek megközelítő adatokat az üvegházhatású gázok előző évi kibocsátásáról az Európai Bizottságnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) összesítése szerint Magyarország kibocsátása 2021-hez viszonyítva 7 százalékkal mérséklődött 2022-ben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden az MTI-vel.
A tárca közleménye szerint az előzetes adatok alapján az 1990-es bázisévhez képest ez már 37 százalékos csökkenést jelent.