Új turistaházat adtak át Vas megyében

2023. január 13. 13:32
8 szobás, 16 férőhelyes, megújuló energiát is használó szálláshellyel gyarapodott a Farkas-erdő közepén található Káld-Hidegkúti Ökoturisztikai Központ.
 
Az állami erdőkben több mint 11 ezer kilométernyi jelzett turistaút-hálózatot használhatnak a kirándulók. Emellett mintegy 1200 kilométer kerékpározásra és csaknem 400 kilométer lovaglásra kijelölt erdei út várja az érdeklődőket – idézi az Agrárminisztérium (AM) közleményét az MTI.
 
Új turistaházat adtak át Vas megyében
Vas megye legnagyobb, több mint 7000 hektáros összefüggő erdőtömbje eddig is jó lehetőséget kínált a kikapcsolódásra, és igyekezett hozzájárulni a közjóléti funkció egyre színvonalasabb kiszolgálásához. A térség állami erdőgazdálkodója, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által 2022 végére megvalósított fejlesztés tovább növelte a szolgáltatások színvonalát és a térség turisztikai vonzerejét, újabb 16 fővel bővítve az elszállásolható vendégek számát a Kék túra útvonalán fekvő szálláshelyen.
 
Az állami erdőgazdasági cégcsoport évente legalább 2 milliárd forintot fordít közvetlen természetvédelmi célú feladatokra, további 4 milliárd forintot pedig az ökoturisztikai hálózat elemeinek fenntartására. Ezek az összegek befektetést jelentenek a jövőnkbe – mondta Zambó Péter, az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Káld-Hidegkúti ökoturisztikai központjának szerdai ( 2023.01.11.) ünnepélyes átadóján.
 
A karantén idején megnövekedett látogatószám az elmúlt évekre is jellemző maradt. Évente kétszer-háromszor több alkalommal látogatnak el a magyar emberek az erdőkbe, mint korábban. Éppen ezért a kormány az erdőgazdaságok számára továbbra is elvárásként fogalmazza meg az ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztését és megfelelő színvonalú fenntartását – olvasható az AM közleményében.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

A DDGS a takarmányozás aranytartaléka

2023. március 16. 12:44
A Pannonia Gold névre hallgató magas fehérjetartalmú száraz kukoricatörkölyt teljesen környezetbarát körülmények között állítják elő, génmódosítástól, hormonkezeléstől és antibiotikumoktól mentes kukoricából.
 
A DDGS (Distillers Dried Grains with Solubles) magyarra fordítva szárított gabonatörköly, aminek az alapanyaga kukorica. Kevéssé ismert, hogy a kukorica feldolgozásával előállított bioetanol nem a folyamat egyetlen terméke, a tisztán égő, magas oktánszámú üzemanyag mellett csúcsminőségű takarmány, DDGS is készül. Az állandó minőség feltételei közé tartozik, hogy a Pannonia Ethanol kizárólag genetikailag módosított organizmusoktól és antibiotikumtól mentes kukoricát használ.
 

OMÉK: Ahol életre kel a vidék!

2023. október 17. 17:09
Változatos programokkal érkezik a 81. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás.
 
A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, 2023. október 20-22. között kézműves kirakodóvásárral, gyermekkoncertekkel, állatsimogatóval, gasztroudvarral és még számtalan interaktív programmal várják a látogatókat a 81. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK). Az agráresemény igazi családi programot, tartalmas kikapcsolódást kínál, miközben az agrárszakma képviselőinek is fontos találkozóhelye.