Újabb 7 milliárd forint támogatás erdők létesítésére

2020. február 25. 07:55
A Vidékfejlesztési Program erdőtelepítést támogató pályázatának keretében újabb 221 kérelem támogatásáról hozott döntést az Agrárminisztérium. A most megítélt 7 milliárd forintos támogatást a nyertes pályázók erdőtelepítésre, valamint a fenntartási időszakhoz tartozó erdészeti szakfeladatokat ellátására fordíthatják. A kedvező módosítások újabb lendületet adtak az erdőtelepítéseknek.

Az erdőgazdálkodás közvetlenül is megoldást kínál a klímaváltozásra, ezért a kormány célul tűzte ki az ország fával borított területeinek, ezen belül az erdőtelepítések növelését. Ezt elősegítendő hirdette meg az agrártárca a mintegy 39 milliárd forint keretösszegű „Erdősítés támogatása” című felhívást.

Annak érdekében, hogy  a gazdálkodók minél kedvezőbb feltételekkel telepíthessenek új erdőterületeket, a tárca a felhívás módosításáról döntött, amelynek eredményeképp az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, a fafajtól függően 80-130%-kal több forrást is igénybe vehetnek. A felhívás további kedvező módosítása szerint, a jövedelempótló támogatás összege az eddigi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelkedett és a jövedelempótló támogatás igénybevételének időtartama minden fafaj esetében egységesen 12 évre nőtt. Mindezek eredményeként nemcsak több támogatást kapnak a gazdák, hanem fafajtól függően 4-7 évvel hosszabb ideig vehetik igénybe azt.

Az Irányító Hatóság ez idáig összesen 1077 darab kérelem támogatásáról hozott döntést, összesen 26,3 milliárd forint értékben, amely közel 7400 hektár új erdő telepíthető.

Az Agrárminisztérium felhívja a figyelmet, hogy a pályázatra beérkezett kérelmek elbírálása folyamatosan zajlik. A www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető pályázati felhívás továbbra is nyitva áll az érdeklődők előtt.

(AM Sajtóiroda)

Kapcsolódó cikkek

Erdőgazdálkodás időjárási szélsőségek közepette -"Erdős-sztyeppévé változhat szinte egész Magyarország, ha hagyjuk elszaladni a klímaváltozást"

2022. augusztus 22. 12:18
Az erdő és erdőgazdálkodás Magyarországon jelenleg egyértelműen a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak elszenvedője. A klímaváltozás következtében növekszik a biotikus és abiotikus károk gyakorisága és mértéke, romlik a termőhely potenciálja, csökken a faállomány növedéke, s mindezek eredményeképpen növekszik az gazdálkodás bizonytalansága is.

Tilalom lépett életbe az országban: ezekben a megyékben mától tilos a tűzgyújtás

2020. április 04. 07:55
2020. április 3-tól – a fokozott tűzveszély miatt – hét megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. Ugyanakkor kiemelt figyelmet kell fordítani arra is, hogy a kijárási korlátozás idején szabadterületi égetés nem végezhető.