Újra megnyílik a népszerű mezőgazdasági pályázat
2024. február 13. 14:21
Megint lehet pályázni a kisüzemek fejlesztésére. A kiírás 2022. február 14. és 2022. február 28. között kerül újra megnyitásra – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.
Nagy István szerint a Vidékfejlesztési Program pályázati felhívásai közül ez az egyik legnépszerűbb. A kezdeményezésnek köszönhetően eddig több ütemben összesen 8 ezer támogatási kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók.
A döntések folyamatosan születnek, így már csaknem 3.800 érdeklődő részére folyósították a támogatás első részletét, ami több mint 4 millió forintot jelent nyertes pályázónként. Ennek köszönhetően már összesen mintegy 15,5 milliárd forint segíti a legkisebb termelőként működő gazdálkodókat terveik megvalósításában.

A miniszter kifejtette, a felhívás keretében 15.000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott egyösszegű átalány jellegű támogatásra lehet kérelmet benyújtani. A forrásra meghatározott kis üzemméretű őstermelők, mezőgazdasági termelőknek minősülő egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek pályázhatnak.
Feltétel azonban, hogy a tartózkodási helynek vagy székhelynek már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségben kell lennie. A forrásokat a pályázók üzemméretük növelése érdekében a többi között eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre vagy akár állatvásárlásra is elkölthetik.
A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.
forrás: 24.hu
Kapcsolódó cikkek
Mi termeljük Európa legdrágább szőlőjét, és adjuk el legolcsóbb borát
2024. április 25. 14:43
A szőlőtermesztés az elmúlt ötven évben többet változott, mint az azt megelőző ötszáz évben és a következő öt évben többet fog, mint az elmúlt ötvenben.
Újraélesztett óriás: videón a 105 éves Russell gőztraktor
2023. február 23. 12:38
Mutatjuk az eredeti, gyári állapotig restaurált és tökéletesen működőképes gőzgépet.
Ekkor még jellemzően ugyanaz a gép szolgált különféle gépek helyi meghajtására mezőgazdasági traktorként vagy egyéb vontatóként, valójában mobil gőzgépnek is nevezhetnénk.

