Újranyitották a Kristály Múzeumot Ajkán

2023. október 11. 16:34
Évtizedes álma vált valóra az ajkai városvezetésnek a 2019-ben bezárt Kristály Múzeum megvásárlásával.
 
A szombati megnyitón Schwartz Béla polgármester köszöntőjében felidézte, hogy az Ajkai Üveggyár elődjében 1878-ban kezdődött meg a gyártás, és a termelést 2019-ben fejezték be. Ekkor az 1984-ben megnyílt múzeumot is bezárták.
Újranyitották a Kristály Múzeumot Ajkán
Elmondása szerint az önkormányzat mindent elkövetett, hogy meghosszabbítsa a gyár létezését, még vevőnek is bejelentkezett, de nem sikerült a tulajdonosokkal megállapodnia. Kiemelte, hogy a gyár mindig luxus termékeket állított elő, olyan magas minőségben és árfekvésben, amelyre a piac már nem volt vevő. Ez is szerepet játszott abban, hogy a gyárat végül be kellett zárni.
 
A múzeum újranyitása úgy válhatott valóra, hogy hosszas tárgyalások után a város megvásárolta az épületet a múzeum teljes kiállítási anyagával együtt.Az MTI tudósítása szerint a 300 millió forintos vételárat több év alatt, részletekben fizetik meg a korábbi tulajdonosnak.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy Ajka 150 éve folyamatosan  Magyarország egyik ipari központja, a saját példáján keresztül mutatta meg azt, hogy a magas szintű ipari termelés és a magas színvonalú kreatívipari termékek nemcsak nem állnak ellentétben egymással, hanem egymásra épülnek. Az ajkai üveggyártás azért tudott nagy és erős lenni, mert mögötte volt egy olyan ipari és kézműves bázis, amely lehetővé tette, hogy Európa egyik prémium kategóriás termékskálája szülessen meg a városban. Nehezebb időket is megélt itt a térség, de éppen a Kristály Múzeum újranyitása és az egykori kriptongyár épületének megkezdődött felújítása is azt bizonyítja, hogy Ajka elkötelezett a város hagyományainak felfedezésében és abban, hogy a jövőt ezekre a tradíciókra alapozza – emelte ki Navracsics Tibor.
 
Ajka része az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatnak, amelynek keretében a Kriptonház megújulása is megvalósulhatott.A múzeumban látni lehet a jellegzetes ajkai motívummal, a forgócsillaggal vagy forgórózsával díszített ólomkristály tárgyakat, poharakat, vázákat.A gyár működésének teljes történetét feldolgozza a kiállítás, a kezdeti gyógyszeres üvegektől a lámpatestekig, majd a luxuskategóriás kristály tárgyakig.
 
A megnyitón részt vettek a régi üveggyári dolgozók, akik boldogan látták viszont a vitrinekben mindazt, amit egykor előállítottak. Az Üveges nyugdíjas klub tagjai a nyitás előtti munkákból is kivették a részüket.
 
A múzeum október 11-től előzetes regisztrációval nézhető meg, és az ajkai lakosok tíz napig ingyenesen látogathatják. Időpontfoglalás: hétfőtől péntekig, 10-16 óráig. Telefon: 06/30 294 1505, muzeum.ajka@gmail.com
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

2023. május 24. 14:07
A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat a Budapesten megrendezett díjátadón.
 
Pesti István séf az elmúlt években bizonyította: nem feltétlenül kell ahhoz jelentős turistadesztináció, hogy egy gourmet felfogású étterem megtalálja a közönségét. A Platán formáció 2021-ben megnyílt egysége, a Platán Gourmet konyhája nagyon egyedi elképzeléseken alapuló gondolkodásmódot képvisel.

Új medencekomplexummal bővül a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő

2024. szeptember 02. 16:06
Európai uniós forrásból megvalósuló beruházás révén a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben az egyik legrégebbi elem, a hullám- és körmedence helyett egy teljesen új medencekomplexumot hoznak létre. Ezenkívül egy Mezőkövesdet, Szentistvánt és Tardot összekötő matyó tematikus utat is kialakítanak a nyertes önkormányzatok.