Ültessen mindenki egy diófacsemetét

2016. március 10. 09:01
Az Eötvös József Református Oktatási Központ (EJROK) ősparkjában az elöregedett fák helyébe most diófacsemetéket ültetnének egy örökbefogadási akció keretében – erről tájékoztatta a minap lapunkat Együd László, az EJROK főigazgatója.

Mint megtudtuk, a park fáit több mint száz évvel ezelőtt telepítették oda, ám az idő vasfoga nem kímélte a növényeket sem, a fenyők többségét betegség támadta meg, kiszáradtak, a többi fajta pedig elöregedett, csupán néhány gesztenyefa maradt jó állapotban.

– Azt szeretnénk, hogy továbbra is megmaradjon az iskola gyönyörű parkja, ezért azt szeretnénk, hogy minél többen – akár magánszemélyek is, akik kötődnek az intézményhez vagy Heveshez – csatlakozzanak a meghirdetett akciónkhoz, és fogadjanak örökbe néhány diófacsemetét, amiket elültethetünk elődjeik helyére. Azért választottuk ezt a fajtát, mivel egységesítenénk a faunát, és úgy gondoltuk, hogy a dió jól megfér a gesztenyefák mellett. Ezért kérem, hogy akinek fontos az iskolánk, az tegyen hát a jövőjéért ilyen formán is – mondta Együd László.
A tervek szerint az elültetett fák tövénél elhelyeznek majd egy-egy táblát is, amelyeken szerepel az örökbefogadó neve. 

Forrás: ttrmleader.hu

Kapcsolódó cikkek

Változás a SZÉP Kártyánál, a koronavírus miatt lépett a kormány

2020. április 14. 07:55
A SZÉP Kártyákat érintő módosítások jelentek meg a Magyar Közlönyben. A veszélyhelyzetet követő 60 napig könnyítést kapnak a kártyabirtokosok, de élelmiszer vásárlására továbbra sem lehet felhasználni a kártyákat.

Mire jó a szakszervezetekkel szembeni megalapozatlan kritikaözön?

2019. január 29. 09:10
Soha hasonló demonstrációsorozat nem volt Magyarországon, mint most a decemberben induló, a január 5-i budapesti és január 19-i országos és nemzetközi rendezvényekben kicsúcsosodó tüntetések. Korábban egy-egy megmozdulás (pl. a pedagógusok nevezetes esernyős tüntetése) lehetséges, hogy nagyobb számú is volt, mint ahányan 5-én a Kossuth téren voltunk, de a kafetéria elleni tüntetés, a többszöri köztársasági elnöki palota elé vonulás, aztán a januári megmozdulások együtt egyedülálló láncot alkotnak - írja Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke a Mércén.