Vádemelés lett a vége ennek a földszerzési ügynek
2023. február 28. 11:45
A földhivatali szakügyintéző visszaélt a hivatali hatáskörével.
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy földhivatali szakügyintézővel szemben, aki visszaélve hivatali hatáskörével, szabálytalan eljárással termőföldeket segített telephellyé átminősíteni ismerősei számára – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
A nő ügyfelei nem fizettek földvédelmi járulékot sem
Négyessyné Bodó Marianna tájékoztatása szerint a kecskeméti nő 2019 májusában két régi ügyfelének huszonkét szántó és legelő más célú hasznosításának engedélyezését intézte. Ismerősei - az általuk irányított cégek nevében - napelempark létesítése miatt kérték a termőföldek művelési ágának megváltoztatását, és így a földvédelmi járulék megfizetése alól is mentesültek.
A cégvezetők - annak ellenére, hogy a napelemparkok nem valósultak meg - alig fél év múlva ugyanezen termőföldek kapcsán a telephellyé átminősítést kérelmezték. Ügyeikben ismét a szakügyintéző járt el, akinek a kérelmeket el kellett volna utasítania. Ehelyett azonban a nő valamennyi ingatlan esetében hamis tartalmú feljegyzéseket készített, amelyek szerint az előzetesen engedélyezett beruházások megvalósultak.
Visszaélt a hivatali hatáskörével
A szakügyintéző a hivatali hatáskörével visszaélve közreműködött a földterületek művelési ágának telephelyre történő átvezetésében, és így az egyik cégvezető a földforgalmi törvény kijátszásával szerezte meg cégei számára öt termőföld tulajdonjogát.
A hivatalos személynek minősülő szakügyintéző jogsértő intézkedése következtében az érintett cégek jogosulatlanul mentesültek a földvédelmi járulék megfizetése alól is, és ezzel összesen 13 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek - írta a főügyészség.
Az ügyészség a szakügyintézőt és a két cégvezetőt költségvetési csalással és hivatalos személyként elkövetett közokirat-hamisítással, valamint termőföld jogellenes megszerzésével vádolja. Ügyükben a Kecskeméti Járásbíróság dönt - olvasható a közleményben.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Hosszú távú génmegőrzést biztosító új épületet adtak át Tápiószelén
2024. július 11. 16:59
A genetikai erőforrások sokféleségének fenntartása, különös tekintettel a mezőgazdasági és élelmezési célú növényekre fontos élelmiszerbiztonsági és nemzetstratégiai kérdés. A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ (NBGK) szerdán átadott új épületében két olyan mélyhűtőkamra telepítése valósult meg, mely megfelelő előkészítést követően 100 évig is képes eltárolni az ott őrzött magmintákat.
Ukrán gabona: azok az országok sem elégedettek, akik kaptak kárenyhítést
2023. március 29. 11:56
Román gazdaszervezetek "nevetségesen csekélynek" nevezték az összeget.
Románia és Lengyelország is az Európai Bizottságtól vár megoldást az unió piacát vámmentesen elárasztó, a hazai termelőket nehéz helyzetbe hozó ukrán gabonaexport ügyében – mutatott rá Nicolae Ciuca román és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kedden, egy Bukarestben rendezett lengyel-román gazdasági fórumon.
Ciuca szerint az Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy az európai uniós "szolidaritási folyosókon" érkező gabonát nyomon követhetővé tegye.

