Vannak jó példák az alapanyag-termelés és a feldolgozóipar partnerségére
2024. október 04. 12:55
Jövőbe mutató lenne, ha a magyar mezőgazdasági termelők és az élelmiszer-feldolgozók közötti kapcsolat minél nagyobb mértékben olyan együttműködésen alapuló partnerségre épülne, mint amely a nyíregyházi EKO Konzervipari Kft. és termelői között létrejött.

Fotó: Vermes Tibor
Feldman Zsolt az EKO Konzervipari Kft. jubileumi ünnepségén emlékeztetett, a magyar élelmiszeripar teljesítménye a 2004-es uniós csatlakozás után 2010-ig húsz százalékkal csökkent, majd 2010 után a mai napig 33 százalékkal nőtt, annak köszönhetően, hogy a rendszerváltás, illetve az uniós csatlakozás nehézségei után talpon maradt vállalkozások ebben az időszakban kezdtek el erősödni a kormányzati programoknak köszönhetően.

Ahhoz, hogy a mezőgazdasági alapanyag-termelés stabil és biztonságos legyen, kiszámítható és stabil partnerek kellenek, ezért ez az iparág partnerségre és az integrációra épül - fogalmazott az államtitkár, megjegyezve: az alapításának 60. évfordulóját ünneplő EKO Konzervipari Kft. mindvégig őrizte ezt a partneri viszonyt, ezért maradhatott a tulajdonosváltást követően is erős, megbízható vállalkozás.
Ez a legfontosabb üzenet a magyar agráriumban - mondta Feldman Zsolt, megemlítve, hogy a magyar élelmiszeripar a feldolgozott termékeit 43-45 százalékban exportálja.
Az államtitkár szerint a pozitív vevői visszajelzések igazolják, hogy árban és minőségben is versenyképesek a magyar agrártermékek, az pedig a szektor fejlődési igényét mutatja, hogy a legutóbbi élelmiszeripari pályázati felhívásra két hét alatt 477 milliárd forint támogatási igény érkezett.
Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke azt mondta, hogy az elmúlt négy-öt év nehézségei után nem lesz könnyű dolga a hazai zöldség- és gyümölcstermesztésnek, számolni kell a piacok átrendeződésével, a klímaváltozás hatásaival, ami európai és globális szinten is "rángatja" az árakat. Azonban egy ilyen cég köré szerveződő közösség a kedvezőtlen gazdasági körülmények között is meg fogja állni a helyét - szögezte le.

fotó: FruitVeB
Az EKO Kft. meghatározó termékei, például a csemegekukorica termelésében Európa legnagyobb, zöldborsóban az első öt, a meggy esetében pedig a három legnagyobb ország között van Magyarország, tehát megvan az a súly az ágazat és a termékek mögött, amire lehet építeni - mondta Apáti Ferenc.
Az 1964 óta konzervipari termékeket gyártó, magyar családi tulajdonban lévő EKO Konzervipari Kft.-vel szerződött több mint száz termelő mintegy 3200 hektár nagyságú mezőgazdasági területről szállítja a nyersanyagot a nyíregyházi konzervgyárba - olvasható a cég honlapján.

fotó: nyiregyhaza.hu
A nyilvános adatok szerint az EKO Kft. 2022 júliusa és 2023 júniusa között 13,3 milliárd, 2021-2022 azonos időszakában 11,1 milliárd forint nettó árbevételt ért el, két évvel ezelőtt 230 millió forintos veszteséget, míg 2023. június 30-ig 180 millió forintos adózott eredményt realizált.
forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
Ismét vámokkal sújtja az ukrán cukrot és tojást az EU
2024. július 02. 18:13
Életbe lépett a vészfék mechanizmus.
Az ukrán mezőgazdaság az egyik legnehezebb kérdés az ország uniós csatlakozásáról szóló tárgyalások során. Az európai gazdák biztosan nem örülnének az ukrán dömpingnek, ráadásul Ukrajna az agrártámogatásokat is elszívná az EU tagjaként – írja a vg.hu
Több kereskedő is görög szamócára váltott a spanyol áru helyett
2024. április 03. 16:06
Görögországból folyamatosan érkezik a jó minőségű áru, míg Spanyolországban az aszály okozott gondokat a korábbi években.