Végrehajtotta a Spar a vállalt kötelezettségeit?

2024. szeptember 17. 14:37
A regionális beszállítói rendszert vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal.
 
Utóvizsgálat keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. által vállalt kötelezettségek végrehajtását – közölte a hatóság.
Végrehajtotta a Spar a vállalt kötelezettségeit?
A GVH felidézte: a kiskereskedelmi cég a versenyhivatal 2020 decemberében lezárult vizsgálatában többek között azt vállalta, hogy új, regionális beszállítói rendszert alakít ki, növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit, emellett új munkahelyeket is teremt.
 
A folyamatban lévő eljárás során a GVH azt vizsgálja, hogy a Spar maradéktalanul és határidőben végrehajtotta-e a jóvátételi programban önként vállalt kötelezettségeit – közölték.
 
A 2020 decemberében lezárult vizsgálat során a GVH feltárta, hogy a Spar jogsértő beszerzői gyakorlatot alakított ki, valamint visszaélt jelentős piaci erejével.
 
A versenyhivatal megállapította, hogy a Spar bónuszrendszere indokolatlanul és egyoldalúan írt elő díjakat a beszállítóknak azért, hogy termékeik a bolthálózat polcaira kerülhessenek.
 
A GVH Versenytanácsa a jogsértések megállapításán túl egy összetett, mintegy 1,7 milliárd forintos kötelezettségvállalási program végrehajtását rendelte el a cég számára az eljárás eredményeként. Ennek része volt teljesen új, korábban nem létező munkahelyek létesítése is.
 
A Spar vállalta, hogy hat regionális szállítói központot (Győr, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, Pécs, Székesfehérvár, Zalaegerszeg) alakít ki a magyar helyi kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeinek növelésére.
 
A cég vállalta, hogy a regionális rendszer 90 százalékban új mikro-, kis- és közepes méretű beszállítóknak juttat lehetőségeket, valamint a minőség-audit, a logisztika, a raktározás és a marketing területén is oktatással segíti a beszállítók tevékenységét.
 
A kötelezettségvállalások végrehajtását a nemzeti versenyhatóság minden esetben következetesen és tüzetesen vizsgálja – hangsúlyozta a GVH.
 
A versenyhivatal közleményében felhívta a vállalkozások figyelmét, hogy a határozataiban előírt kötelezettségeket pontosan és maradéktalanul szükséges teljesíteni, hiányos teljesítés vagy elmaradt igazolás esetén a GVH jelentős bírságot szabhat ki az érintett vállalkozásra.
 
Indexkép: Shutterstock
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Ha kevesebb a méh, több a beteg ember

2023. január 30. 13:06
Félmillió idő előtti halálozáshoz vezet, hogy a beporzók száma csökken – állapította meg egy tanulmány.
 
Az összefüggés egyszerű: ha kevesebb a beporzó, kevesebb gyümölcs és zöldség terem, az emberek pedig kevésbé lesznek egészségesek – írja a The Guardian cikke. A termények háromnegyedének beporzásra van szüksége, de számos rovar populációja csökken, ami a terménymennyiségek csökkenésével jár. A gyümölcs- és zöldségfélék, illetve magvak esetében ez 3-5 százalékos csökkenést jelent, az pedig, hogy kevesebbet tudunk fogyasztani ezekből az élelmiszerekből, azzal jár, hogy a halálesetek egy százaléka a beporzók elvesztésének következménye.

Óriási baj lehet a nyugdíjrendszerrel, drasztikus javaslatok is az asztalra kerültek

2024. október 09. 12:18
A kormány uniós forrásokért cserébe korábban arra tett vállalást az Európai Bizottság felé, hogy 2025-re reformokat vezet be a nyugdíjrendszerben. Az ennek kapcsán elkészült szakértői jelentés azonban olyan javaslatokat tartalmazott, amelyekkel a kabinet nem ért egyet, így rövid távon nem várható változtatás. A demográfiai kihívások azonban előbb-utóbb kikényszeríthetik a Nők 40 program, valamint a jelenlegi nyugdíjkorhatár felülvizsgálatát.