A termelés és a környezetvédelem sokak szerint nem összeegyeztethetetlen szempontjai csapnak össze abban a vitában, ami a fúrt kutakkal kapcsolatban alakult ki, és amelynek legújabb – nem várt – fordulataként a köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz utalta a jelenlegi szabályozást több ponton liberalizáló törvénymódosítást.

Úgy tűnik, mindkét fél érdekelt a helyzet megnyugtató és egyértelmű rendezésében, de ezt egyelőre nem sikerült elérni. Áder János beadványának sorsáról az Alkotmánybíróság soron kívül, legkésőbb augusztus végéig határoz. Bárhogy is döntsön a testület, hosszú távú, a klímaváltozás, a mezőgazdaság és a vidékszociológia szempontjait szem előtt tartó vízgazdálkodási koncepció továbbra sincs Magyarországon.

 

 

Az öntözés bizonytalanná válásával egy egyébként is ezer sebből vérző kertészeti műveléssel foglalkozó rétegnek adják meg a kegyelemdöfést – mondja az egyik fél. Elfogadhatatlan, hogy a nemzeti vagyont jelentő vizet egyesek számolatlanul termelik ki a saját céljaikra, miközben például a bányászati tevékenységért járadékot kellene fizetni – mondja a másik. Ez a vége annak, ha egy állam évtizedekig nem tartatja be a saját szabályait, majd hirtelen legalizálni akarja a jogellenes gyakorlatot – teszi hozzá a harmadik. Ez csak néhány példa a lapunknak névvel vagy név nélkül nyilatkozó megszólalók mondandójából.

Bár elvileg mind a termelők, mind pedig a környezetért aggódók megértik egymás szempontjait, nehéz lenne igazságot tenni abban a kérdésben, hogy a be nem jelentett fúrt kutak használata a mezőgazdasági termelés észszerű támogatása-e, vagy az Alaptörvény által kimondottan védett nemzeti vagyon önkényes kisajátítása. Az előbbi szempontot szem előtt tartó, a gyakorlatban leginkább semmibe vett korábbi jogszabályt több ponton liberalizálni kívánó módosításról vélhetően az utóbbit gondolja a köztársasági elnök.

 

 

Mint ismert, az Országgyűlés által július 20-án elfogadott, még nem kihirdetett jogszabály alapján nem kellene sem engedélyeztetni, sem bejelenteni a 80 méternél sekélyebb és csupán háztáji vízigényt kielégítő kutakat. Ugyanakkor a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható alkotmánybírósági beadványban az államfő azt írja, hogy a jogszabály az ivóvízbázis jelenlegi állapotát és védelmét tekintve visszalépésnek minősül, ez pedig sérti az egészséges környezethez való, az Alaptörvényben is garantált jogot. Áder János álláspontja szerint az Alaptörvényben deklarált jogállamiság és az abból következő jogbiztonság követelményét is megsértette a törvényhozó, mert nem tartotta be a jogalkotási törvény előzetes hatásvizsgálatára és a jogszabálytervezetek véleményeztetésének kötelezettségére vonatkozó előírásokat.

A köztársasági elnök kifogásolta azt is, hogy a jogszabály „bianco” felhatalmazást ad a kormánynak a szabályozásra. A dokumentumban az államfő rámutat: a víz, az ivóvíz az emberi élet alapja, egy véges mennyiségben rendelkezésre álló, az Alaptörvény által védett természeti kincs, amely elengedhetetlen az egészséges környezethez való jog érvényesüléséhez, és ezt megsérti a törvény.

Áder János a ki nem hirdetett törvény szerinte „szakmailag alá nem támasztott, hatástanulmányokkal nem igazolt” azon paragrafusát kifogásolja, amely 80 méteres mélységig mennyiségi korlátozás nélkül megengedi vízi létesítmények engedély nélküli létrehozását és egyben az ellenőrzés nélküli vízhasználatot.

„A korábban illegálisan fúrt kutak engedélyeztetését a korábbi 2018-as határidő helyett 2028-ig kell elvégeznie a gazdálkodóknak, a 80 méternél sekélyebb kutak esetében pedig nem lesz szükség bejelentésre sem” – ezekkel a várakozásokkal állt a kérdéshez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az általa kiadott lapban. A kiadványban az is szerepelt: a vízkészletjárulék- fizetési rendszerben is változásra számíthatnak a gazdák. A módosítás egyik fő támogatójának számító Győrffy Balázs szerint ráadásul a korábban ingyenesen használható 50, illetve 150 ezer köbméteres mennyiség a duplájára emelkedhet – fejezte ki reményét annak idején a NAK elnöke.

 

Fotó: Gál Enikő

Megnyugtató rendezés kellene

Az alkotmánybírósági normakontroll kérésével a NAK által kívánatosnak tartott folyamat megakadt, ám a helyzet lényegesen bonyolultabb annál, mint hogy egy félresiklott módosítási javaslatnak tekintsük.

„A kérdésben mindkét félnek van igazsága” – összegezte gondolatait a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke, Gubacsi Zoltán. Hozzátette: végső soron a termelőknek is az az érdeke, hogy szabályozva legyen az öntözés, és megnyugtató módon rendeződjenek a vízkivétel jogi viszonyai. Ugyanakkor Gubacsi Zoltán jó kompromisszumnak tartja a 80 méteres mélységet mint jogszabályban meghatározott határt. „Azok az illegális kutak, amelyekről most szó van, ennél csekélyebb mélységűek, és kishozamú kutakról van szó.

 

 

Amiről szó van, az az 5–10 hektáros kisgazdaságok által üzemeltetett, gazdaságonként 3–4 kisebb hozamú kút” – fejtette ki az alelnök. „Ezek a gazdaságok elsősorban szántóföldi zöldségtermesztéssel, például spárga vagy paprika termesztésével foglalkoznak, esetleg gyümölcsöseik vannak. Ezek a gazdaságok jellemzően nagyon költségérzékenyek. Emiatt nincsenek túlgépesítve, a gépeik jellemzően régebbiek.”

Az alelnök által emlegetett gazdaságok helyzetét tovább árnyalja, hogy a hatóságok hozzáállása és az elterjedt gyakorlat alapján akár már 30–40 éve használják a szóban forgó kutakat. Sokuk számára a napi gyakorlatuk kérdőjeleződött meg most, és minimum furcsa nekik, hogy az eddigi rendszert hirtelen „legalizálni” kellene. Ezért Gubacsi Zoltán szerint az az ígéret, hogy a szóban forgó kutakat elegendő lett volna 2028-ig bejelenteni, megfelelő lett volna, és a termelők számára is ez lett volna elfogadható megoldás.

Hasonló állásponton van egy érintett termelő is. „Azon senki sem vitatkozik, hogy a környezetvédelem és a fenntartható vízgazdálkodás fontos, és hogy ebbe az irányba lépéseket kell tenni. Több évtized elterjedt gyakorlatát azonban nem lehet egy tollvonással megszüntetni, legalábbis nem következmények nélkül” – nyilatkozta lapunknak Dusnoki Sándor. A Lajosmizse térségében gazdálkodó termelő családja mintegy 47 hektáron gazdálkodik, aminek csaknem a felét öntözéssel művelik.

„A vetésforgó miatt kalászos gabonám is van minden évben, de mintegy 25 hektáron paprikát termesztünk, és közel 6 hektár gyümölcsösünk is van. Ezeken a területeken öntözünk, amit három engedélyezett és több nem engedélyezett kúttal végzünk” – mondta el a termelő. A takarékos vízgazdálkodás érdekében Dusnoki Sándor igyekszik tudatosan eljárni, ezért mikroszórófejes és csepegtetéses technológiát is használ. Termékeit főleg exportra értékesíti. Legfontosabb partnerországa Ausztria, de szállít Németországba is.

A gazdálkodó szerint a mostani jogszabályi bizonytalanság ugyanígy fenyegeti az ágazat egészét.

„A több sebből vérző kertészeti kultúráknak kifejezetten drasztikus lépés lenne az öntözési lehetőségek kemény és hirtelen megváltozása, emiatt több szereplő felhagyhatna a tevékenységével. Míg a fóliás kertészetekben még akadnak fiatalok, addig a szabadföldi kertészeti kultúrák léte már amiatt is veszélyben van, hogy nincs utánpótlás, aki folytatná ezt a tevékenységet. Ezen felül épkézláb munkaerő sincs már. Utóbbiak mind elmentek külföldre, a nyugati országok ugyanis nemcsak a mérnököket és informatikusokat, hanem már a tehetségesebb és szorgalmasabb segédmunkásokat is elcsábították.”

Kukorica öntözése lineárral

Fotó: Prág Ferenc, Magyar Mezőgazdaság

Hosszú távú koncepció kellene

Ilyen helyzetben az öntözési viszonyok bizonytalanná válása akár a kegyelemdöfést is jelentheti az ágazatnak, vagy legalábbis azon részének, amelyik ebben a kategóriában játszik: a néhány hektáros, főleg családi vagy egyéni gazdálkodók körében. Dusnoki Sándor szerint tehát – jóllehet a vízgazdálkodás és a környezetvédelem szempontjait is megérti – fokozatosságra épülő, kiszámítható és alapvetően egyszerűségre törekvő hosszú távú koncepció kellene a helyzet rendezéséhez. „Nem a szabálytalanságot védem, és nem a környezetvédelmi szempontok ellen vagyok. Egy eleve rossz szabályozás eredménye volt az, hogy évtizedeken keresztül nem tartották be az előírásokat. Most ezt egy újabb olyan jogszabály írná felül, amivel fejjel megyünk a falnak.” A megértés a másik oldalon is megvan.

„Tisztában vagyunk vele, hogy az eredményes gazdálkodás érdekében milyen nagy szükség van a vízre, reálisnak tartjuk az igényt rá. Mindazonáltal más megoldások is léteznek az öntözés biztosítására, mint illegálisan fúrt kutakból kitermelve korlátlanul használni a vizet” – nyilatkozta lapunknak Malatinszky Ákos. Az Országos Környezetvédelmi Tanács elnökhelyettese elmondta:

A víz korlátos természetei erőforrás, aminek a használatát szabályozni kell. Ráadásul ami ingyen van, azzal hajlamosak vagyunk pazarlóan bánni, ezért valamilyen módon a vízhasználatot is fizetéshez kellene kötni – vélekedett az elnökhelyettes.

A 80 méteresnél nem mélyebb kutakból kontrollálatlanul kivehető víz nem elfogadható megközelítés, hiszen fokozza a problémát azzal, hogy hozzájárulhat az Alföld további kiszáradásához. Ráadásul ebben a mélységben már a nem megújuló vízkészlet, a rétegvizek elszennyezése is felmerül kockázatként – vetette fel lapunknak Fidrich Róbert. A Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője hozzátette:

Belvíz Zalában

Fotó: MTI- Varga György

Ráadásul egyes talajművelési technológiákkal, például talajtakarással mérsékelhető lenne a párolgási veszteség, vagyis a talaj eleve nem igényelne annyi öntözést. Fidrich Róbert egyetértett azzal, hogy okszerű, átgondolt vízgazdálkodásra lenne szükség, ami mind a környezetvédelmi, mind a termelői szempontokat figyelembe veszi. Ez azonban ma hiányzik, hiszen egymásnak ellentmondó érdekek mentén és szabályozatlanul történik a vízkivétel.

magyarmezogazdasag.hu