Zajlik az M1 sztráda bővítésének előkészítése, jövőre indul az érdemi munka
2024. december 12. 17:53
Hatalmas fejlesztés vette kezdetét az M1-es autópályán, tudniillik négy év alatt kétszer három sávossá szélesítik Magyarország legforgalmasabb autópályáját. Már folyik a sztráda bővítésének előkészítése, az útépítés pedig jövőre indul.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (MKIF) november elejére időzítette a munkakezdést.
- Első lépésként próbacölöpözés folyik a leendő hidaknak, felüljáróknak helyet adó földdarabokon. Ennek során arra keresik a választ a szakemberek, hogy milyen a talaj teherbírása.
- Emellett elindították a védett növények áttelepítését,
- a harmadik fázisban pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének munkatársai hozzáfogtak az előzetes régészeti dokumentáció elkészítéséhez szükséges próbafeltárásokhoz. Utóbbiakat a rézsűben és a pihenőhelyeken végzik.
Szerencsére a régészeti feltárás, a cölöpözés és a növények áttelepítése sem jár forgalomkorlátozással. Igaz, a jövőre induló, pályatestet is érintő érdemi munka következtében számottevő torlódások alakulhatnak ki Budapest térségében. Fényképek forrása: MKIF
Nyolcvan kilométeren bővül és újul meg az M1
Az MKIF felhívja rá a figyelmet, hogy az M0 és az ácsi Concó pihenőhely között négy év alatt megvalósuló fejlesztés látványos része 2025 szeptemberében indul. Ekkor már a pályatesthez és a burkolathoz is hozzányúlnak. Túl azon, hogy a beruházás befejezését követően irányonként három sáv áll az autósok rendelkezésére, mindkét oldalon létrehoznak úgynevezett intelligens leállósávokat is. Ezeket – dugó, torlódás vagy egyéb ok miatt – bármikor megnyithatják a járműforgalom előtt a digitális, távolról vezérelhető jelzőtáblák segítségével, így garantálva a folyamatos haladást a 80 km-es új etapon.
A bővítés során az elválasztósáv sövényeinek helyére betonelemeket tesznek az MKIF szakemberei, egyúttal vízelvezető rendszert is kialakítanak. A cég szerint így biztonságosabb és költséghatékonyabb lesz az üzemeltetés
Érdemes arról is szót ejteni, hogy az MKIF a 2034-ig tartó időszakban szintén kétszer három sávossá alakítja az M3-ast az M31-től Gyöngyösig és az M7-est az M0-tól Szabadbattyánig, s mindenütt kiépíti az intelligens leállósávot is. Mindemellett azzal is számolhatnak az autósok, hogy 2027 után elindul a Komáromot és Székesfehérvárt összekötő, később Sárbogárdig elérő M200-as kivitelezése is.
forrás: autoselet.hu
Kapcsolódó cikkek
Betyárok emlékét és a vályogépítés titkait őrzi a balatoni pajta
2024. augusztus 03. 19:20
Közösségi térré alakították a teljes egészében bontott fából készült építményt.
A pajta a régi falusi világban a parasztgazda nélkülözhetetlen építményének számított, melyet állatok tartására, gabona, széna vagy dohány tárolására használtak, de kocsiszínként is funkcionált.
A pünkösdi hétvégén kinyitnak Miskolc szabadtéri fürdői
2023. május 08. 17:44
A pünkösdi hétvégén újra kinyitnak Miskolc szabadtéri fürdői, amelyeket októberben az energiaválság, a magas gáz- és villamos áram-árak, valamint a növekvő infláció miatt a Miskolci Fürdők Kft. kénytelen volt bezárni.