Mezőgazdaság - erdőgazdálkodás
Tovább erősödnek hazánk agrárkapcsolatai Kenyával
2024. március 14. 17:28
Újrónafőn indult a Településfásítási Program tavaszi ültetési időszaka
2024. március 13. 16:17
Idén is folytatódik a Településfásítási Program, melynek keretében újabb közel 550 település gazdagodhat összesen 10 ezer sorfával. A 10 ezer főnél kisebb településeknek negyedik alkalommal meghirdetett kezdeményezés első fáit, ünnepélyes keretek között a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn ültette el Nagy István agrárminiszter és a település polgármestere, Tóth Mária.
Így lehet pályázni a hektáronkénti 115 euró vissza nem térítendő támogatásra
2024. március 13. 16:13
Megjelent a Natura 2000 gyepterületek kompenzációs támogatása pályázat.
Meghirdetésre került az első vidékfejlesztési pályázati felhívás a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között. Az érintett gazdálkodók a Natura 2000 gyepterületek után vehetnek igénybe kompenzációs támogatást, amelynek rendelkezésre álló, tervezett keretösszege 36,1 milliárd forint – jelentette be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tárca sajtóközleménye szerint.
Adategyeztetési kampány indul az ENAR-adatok frissítése érdekében
2024. március 13. 16:08
Adategyeztetést kezdeményez a napokban a Nébih a szarvasmarhát, juhot és kecskét tartó gazdaságoknál az ENAR adatainak áttekintése és javítása érdekében. A folyamat elsődleges célja a hamarosan induló 2024. évi egységes kérelmezés keretében igényelt, állatlétszámhoz kötött támogatások problémamentes lehívása és az uniós szabályokból eredő szankciók megelőzése.
Kérdőív a Közös Agrárpolitika (KAP) 2024-es „Egyszerűsítés – a gazdák nézőpontja” című felméréshez.
2024. március 13. 15:54
A Bizottság online kérdőívet készített a gazdálkodók számára az egyszerűsítéssel kapcsolatban, amely segíthet azonosítani a KAP-szabályokból, valamint az élelmiszerekre és a mezőgazdaságra vonatkozó egyéb szabályokból eredő adminisztratív terhek és összetettség forrásait, mind nemzeti szintű alkalmazásuk, mind pedig a hozzájuk kapcsolódó nyilvántartási és jelentéstételi kötelezettségek tekintetében.
Sikeres volt a fakitermelés a somogyi erdőkben
2024. március 12. 15:46
Kertbarátok metszették a gyümölcsfákat
2024. március 12. 15:43
Ezen a napon született a Kárpát-medence flórájának nagy kutatója, Jávorka Sándor
2024. március 12. 15:38
A Kárpát-medence flórájának kutatója, JÁVORKA SÁNDOR (Hegybánya, 1883. márc. 12. – Budapest, 1961. szept. 28.) a budapesti tudományegyetem elvégzése, majd doktorátusának megszerzése után rögtön élete első és egyetlen munkahelyén kezdett dolgozni: a Magyar Nemzeti (később: Természettudományi) Múzeum növénytárában, amelynek 1934-ben igazgatója lett és időközben egyetemi tanárrá is kinevezték.
Az EP az ipar és a nagy állattartó gazdaságok szennyezésének csökkentéséről szóló rendeletet fogadott el
2024. március 12. 15:33
Eredményesek voltak a hajtató kertészetek beruházásai
2024. március 12. 15:28