Bér, adó, cafetéria

Lesznek még bajok a minimálbér-emeléssel

2021. szeptember 20. 12:10
Lesznek még bajok a minimálbér-emeléssel
Megvolt a nulladik fordulója a bértárgyalásoknak, ami után már most úgy tűnik, a 200 ezer forintos minimálbért minden oldal el tudja fogadni, viszont az is látszik, hogy bizonyos szektorokban problémákat fog okozni az emelés.

Már nem álom a félmilliós fizetés

2021. szeptember 20. 09:25
Már nem álom a félmilliós fizetés
Magyar gazdaság

Az igazi kérdés a 260 ezer forintos garantált bérminimum

2021. szeptember 17. 09:56
Az igazi kérdés a 260 ezer forintos garantált bérminimum
A 2022-es minimálbér- és garantáltbérminimum-emelésről szóló tárgyalások során hamar egyetértés alakult ki a minimálbér 200 ezer forintos szintjéről, de a garantált bérminimum szintjének meghatározását a vállalkozók a kormány által biztosított támogatások mértékétől tennék függővé. Legalább 5 százalékpontos munkáltatóiteher-csökkenést szeretnének kapni. Véleményünk szerint érdemi különbséget nem lehet tenni a garantált bérminimum és a minimálbér-emelés aránya között, így 20 százalékos emelés lehet terítéken mind a két kategória esetében.

Magyarország részvételével létrejött a világ első ötoldalú bioszféra-rezervátuma

2021. szeptember 16. 11:15
Magyarország részvételével létrejött a világ első ötoldalú bioszféra-rezervátuma
Létrejött az ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum, miután az UNESCO MAB (Man and Biosphere, azaz „az Ember és Bioszféra”) kormányközi tanácsa, a Nemzetközi Koordinációs Bizottság jóváhagyta a nevezést. Ezzel megalakult a világ első, öt ország közreműködésével megvalósult egységes bioszféra-rezervátuma.

Nagyon megbánhatjuk még a 200 ezres minimálbért: erre nem gondoltak a tárgyalásokon?

2021. szeptember 16. 08:10
Nagyon megbánhatjuk még a 200 ezres minimálbért: erre nem gondoltak a tárgyalásokon?
Magyarországon ismét rekordszinten a foglalkoztatottság, ezáltal ismét felütötte a fejét a régi mumus, a munkaerőhiány, mely a pandémia után teljesen új kihívás elé állítja a munkáltatókat. Hegedüs Istvánt, a HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. HR vezetőjét kérdeztük arról, miképp lehet megszólítani a kistérségi potenciális munkavállalókat, és ami még fontosabb, miként lehet megtartani őket. Természetesen szóba kerültek a keresetek is, a minimálbér emelésével kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezek a költségek kivétel nélkül be fognak épülni a termékekbe, és ezzel nekünk, fogyasztóknak meg kell barátkoznunk.

Puhatolózó egyeztetések a minimálbérről

2021. szeptember 15. 10:07
Puhatolózó egyeztetések a minimálbérről
Szinte biztos, hogy jövőre bruttó 200 ezer forintra emelkedik a minimálbér, a legnagyobb kérdés, hogy cserébe mekkora adócsökkentést kapnak a vállalkozók.

A 200 ezer forintos minimálbért elfogadták a szociális partnerek

2021. szeptember 15. 09:57
A 200 ezer forintos minimálbért elfogadták a szociális partnerek
 2021. szeptember 14-én, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalásán azt elfogadták a szociális partnerek, hogy a minimálbér egy lépcsőben 200 ezer forintra emelkedjen jövőre, a garantált bérminimum emelésével kapcsolatban a munkáltatói oldal felvetette, hogy azt két lépcsőben kellene végrehajtani, első alkalommal jövőre, majd 2023. január 1-jétől. 

A szokásosnál könnyebben állapodhatnak meg a minimálbérről

2021. szeptember 14. 09:43
A szokásosnál könnyebben állapodhatnak meg a minimálbérről
Kedden tárgyalnak a munkaadók és a szakszervezetek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának első fordulójában, hogy megegyezzenek a jövő évi minimálbér és a garantált bérminimum mértékéről. Ezúttal nem várhatók nagy viták

Bod Péter Ákos: nagy baj van a magyarországi fizetésekkel

2021. szeptember 14. 09:41
Bod Péter Ákos: nagy baj van a magyarországi fizetésekkel
A minimálbér jelenleg 167 400, a garantált bérminimum 219 ezer forint
«12345678910...»