Jelenleg több mint 50 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon és a vállalatok több mint kétharmada égető munkaerőhiánnyal küzd. Annak ellenére, hogy a piacon lenne az elvárásoknak megfelelő szakképzett munkaerő, a kereslet és kínálat sok esetben mégsem találkozik. Milyen felelősségük van a vállalatoknak ezen folyamatok kialakulásában és azok visszafordításában? Hogyan csökkenthető a fluktuáció és mi motiválja a piac szereplőit az egymásra találásra? Mit tehetünk azért, hogy egy munkavállaló itthon lássa biztosítottnak jövőjét és Magyarországon akarja befektetni meglévő tudását? A válasz összetett.

A CSR-nek számos definíciója létezik. Én abból a megközelítésből szeretek kiindulni, ami valahogy úgy fogalmaz: a törvényi és etikai előírásokon túlmenően a vállalat biztosít valamilyen kedvezményt, valami pluszt a társadalomnak. Ez alapján sajnos nem tölthetett el a büszkeség és elégedettség érzete. Ha volt is CSR tevékenység, akkor is amolyan klasszikus top-down hozzáállással valósult meg. Azaz a dolgozók nem lettek bevonva a vállalat etikai politikájának kidolgozásába, nem volt ráhatásunk arra, hogy kit, miért, hogyan támogat a vállalat. Sőt, maga a támogatás sem kapott nagy publicitást cégen belül. Ezért mi (dolgozók, üzemi tanács) sem vontuk be a céget a felelősségvállalási programjainkba! Persze ez így nem teljesen igaz, viszont én itt most a felelősségvállalás ama szeletéről fogok írni, amit mi dolgozók alulról építkezve valósítottunk meg.