Kapcsolódó tartalmak: mezőgazdaság
Hír: Idén visszaesett a mezőgazdaság kibocsátása
2017. december 12. 08:52
A tavalyi kimagaslóan jó évhez képest idén 6,1 százalékkal csökkent a mezőgazdaság kibocsátása, a növényi termékek termelése 8,6 százalékkal, az állattenyésztés teljesítménye 3,2 százalékkal maradt el az elmúlt évitől - jelentette első becslése alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hivatal értékelése szerint ezzel átlagos évet zárt a mezőgazdaság 2017-ben.
Hír: Közös agrárpolitika 2020 után
2017. december 12. 08:54
„Magyarország nagy várakozással tekint a 2020 utáni Közös Agrárpolitikáról (KAP) folytatandó jövőbeni tárgyalások elé. A kormány törekvése, hogy olyan új KAP szülessen, amely valamennyi európai mezőgazdasági termelő, az általuk megtermelt jó minőségű és egészséges élelmiszeren keresztül pedig valamennyi uniós állampolgár számára kedvező” – mondta Gulyás Andrea a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Mezőgazdasági és Halászati Tanács december 11-i brüsszeli ülését követően.
Hír: Brutális mértékben terjed a feketemunka a magyar farmokon
2017. december 13. 12:47
Kiugró mértékben, csaknem duplájára növekedett a feketén foglalkoztatottak aránya a magyar mezőgazdaságban. Nemzetközi felmérések szerint az uniós agrárszektorban is nagyon rossz a helyzet.
Hír: Több banki forrást vetnek be a gazdák
2018. január 09. 12:46
Az egyéni gazdaságok hitelállománya egyaránt nőtt a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, míg a társas vállalkozásoknál csupán a feldolgozók banki forrásállománya emelkedett – áll az AKI pénzügyi hírlevelében.
Hír: Fazekas Sándor: A precíziós gazdálkodás átvétele, használata nem elodázható
2018. január 11. 07:43
A magyar mezőgazdaság jövője, a gazdák megélhetése nagymértékben attól függ, hogy a takarékos, korszerű, gazdaságosabb termelést biztosító, legkorszerűbb számítástechnikai eredményeket, különböző megoldásokat miként tudjuk átvenni, elsajátítani – mondta Fazekas Sándor az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Hír: Munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzések 2018
2018. január 12. 08:37
2018 első és a negyedik negyedévben a kölcsönzött munkavállalók munkakörülményeit vizsgálja a hatóság, a második és harmadik negyedévében a mezőgazdasági vállalatok kerülnek a középpontba - írja a KamaraOnline.
Hír: Új korszak határán a magyar agrárium
2018. január 12. 08:51
A magyar mezőgazdaság jövője, a gazdák megélhetése nagymértékben attól függ, hogy a takarékos, korszerű, gazdaságosabb termelést biztosító, legkorszerűbb számítástechnikai eredményeket, különböző megoldásokat miként tudjuk átvenni, elsajátítani – mondta Fazekas Sándor az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Hír: Klímavédelem és mezőgazdaság: kibékíthetetlen ellentét?
2018. január 12. 08:53
A klímaváltozás mezőgazdaságra kifejtett káros hatásairól rendkívül sok megfigyelés halmozódott fel, melyek között gyakran döbbenetes esetekről is hallunk.
Hír: Megszorítások lehetnek az agrártámogatásoknál
2018. január 12. 08:55
Megszorításokkal kell számolni az unió 2020-2027 közötti új Közös Agrárpolitikájában (KAP) Günther Oettinger uniós költségvetési biztos szerint. Miközben a brit kilépés bevételkiesést okoz, a közös védelmi politikára, a biztonságra és a migrációs problémákra többet kell költeni.
Hír: A biztonságos mezőgazdasági termelés kiinduló pontja a növényvédelem
2018. január 15. 09:41
A növényvédelem a mezőgazdaság kiemelt fontosságú területe - mondta Nagy István, az agrártárca parlamenti államtitkára a Növényvédelmi Bizottság ülésén a Földművelésügyi Minisztériumban.