Kapcsolódó tartalmak: mezőgazdaság

Hír: Lassult a mezőgazdasági termékek drágulása

2018. február 16. 10:10
 
Tavaly decemberben a mezőgazdasági termelői árak 5,1 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérve a novemberi 7,7 százalék után. A növényi termékek 6,0 százalékkal, az élő állatok, állati termékek 3,8 százalékkal drágultak. A tavalyi egész év átlagában a mezőgazdasági termelői árak 5,6, százalékkal voltak magasabbak, mint 2016-ban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
 

Hír: Ötvenezer új álláshely jöhet létre a mezőgazdaságban

2018. február 20. 07:52
 
Az elkövetkező tíz évben ötvenezer új álláshely jöhet létre a magyar mezőgazdaságban - mondta a földművelésügyi miniszter pénteken egy gazdafórumon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.

Hír: „A magyar tudásexport képes fékezni a migrációt”

2018. február 20. 07:58
 
Gyuricza Csaba: A teljes GMO-mentesség érdekében kiemelt innovációs munka kezdődött el, fehérjetakarmány-programot dolgoz ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ

Hír: Kész a digitális átállásra a magyar mezőgazdaság

2018. február 21. 08:22
 
A magyar mezőgazdaság digitalizációjának megvannak az alapjai, az ágazat kész az átállásra – mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a Prega Science 2018 elnevezésű szakmai konferencia budapesti megnyitóján.

Hír: Fiatal gazda pályázók, figyelem! Változás!

2018. február 26. 08:19
 
Megjelent a „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című (VP2-6.1.1-16 kódszámú) felhívás legfrissebb módosítása, amely a beadott pályázatok üzemméret számításának módját érinti.

Hír: KAP-forrás továbbra is csak a gazdáknak járjon

2018. március 05. 07:45
 
Ellenezzük a mezőgazdaságtól teljesen független új célok, így a migráció KAP-ba történő beemelését - mondta Nagy István, az agrártárca miniszterhelyettese a németországi Plauenben megrendezett 23. Európai Gazdapiacon tartott előadásában.

Hír: Brutális hideg jön - Mi lesz a mezőgazdasággal?

2018. február 21. 08:30
 
Az idei tél eddig enyhének mondható, volt minimális mennyiségű hó és egy kis hideg is, de 5 centiméter mélyen eddig csak néhol volt az országban fagy a talajban, és az is csak néhány napig tartott. A jelenlegi előrejelzések szerint azonban az igazi tél még csak most következik, a Dunántúlon elsősorban komoly havazással, a hét végétől pedig az ország nagy részén a tél eddigi legerősebb hideghullámával. A belvizes területek kiterjedése nőni fog, és egyelőre csak reménykedhetünk abban, hogy a kemény fagyok nem tesznek kárt a mezőgazdasági kultúrákban.
 

Hír: Megalapozott gyanú: olasz maffia van a szlovák mezőgazdaságban

2018. március 05. 08:00
 
an Kuciak (27) szlovák oknyomozó riportert és kedvesét (27) február közepén lőtték le, miután túl közel merészkedett a tűzhöz, azaz feltárta a szlovák kormány és a dél-olasz maffia összefonódását.

Hír: V4 ülés: támogatják a második KAP pillért

2018. március 06. 07:57
 
A Visegrádi Négyek agrárkamaráinak kibővített ülésének középpontjában ismét a 2020 utáni Közös Agrárpolitika (KAP) volt. A szervezetek vezetői hangsúlyozták, hogy csak egy erős, megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező agrárpolitikával biztosítható a termelők gazdasági életképessége.

Hír: Sikerült megvédeni a magyar gazdák érdekeit Brüsszelben

2018. március 21. 07:41
 
Jók a kilátások arra, hogy 2020 után is pénzügyileg erős marad a Közös Agrárpolitika (KAP). Az uniós agrárminiszterek tegnap Brüsszelben elnökségi következtetéseket fogadtak el a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőbeni irányairól. A dokumentumba sikerült beépíteni a januárban Budapesten elfogadott V4 nyilatkozatban foglaltakat. Az agrárminiszterek tegnapi döntése határozott irányt mutat a Bizottság számára a május végén megjelenő jogszabályi javaslatok kidolgozásához - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a március 19-i brüsszeli Tanácsülést követően.