Kapcsolódó tartalmak: Vidékfejlesztési Program
Hír: Folytatódik a vidéki mikrovállalkozásokat fejlesztő pályázat: csak mezőgazdasági termelők pályázhatnak!
2017. március 17. 10:30
Áprilistól nagyobb kerettel, nagyobb összegre is lehet pályázni 50-70% támogatással, új, nem mezőgazdasági tevékenységek elindítására – tájékoztatott a pályázatihírek.eu portál. A pályázaton kizárólag mezőgazdasági termelők indulhatnak, vagyis őstermelők és mezőgazdasági vállalkozók. A módosítás során rengeteg új tevékenység lett fejleszthető.
Hír: Újabb források a mezőgazdaság számára
2017. március 29. 07:47
A Miniszterelnökség 11,29 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg 2017. március 21-én a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című pályázati felhívást. A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra a 2014. január 1-nél nem régebben alakult, elismeréssel rendelkező termelői csoportok nyújthatják be kérelmeiket. A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra 2017. május 2. és 2019. április 30. között lehet jelentkezni – tájékoztatott a Lázár János vezette Miniszterelnökség.
Hír: Két új pályázat jelent meg az erdészek számára
2017. március 29. 08:13
Két új pályázatot hirdettek meg az erdőgazdálkodók számára a Vidékfejlesztési Programban. A felhívások erdészeti beruházásokra, illetve erdészeti genetikai erőforrások fejlesztésére nyújtanak támogatást.
Hír: Kiírták a szaktanácsadási pályázatokat
2017. március 30. 08:54
A Vidékfejlesztési Program keretében is kiemelt figyelmet kap az agráriumban dolgozók és az érintett szaktanácsadók képzése, felkészítése, ezért 2017. március 28-án két új pályázati felhívást ismerhettek meg az érintettek – közölte a Miniszterelnökség.
Hír: Ezért érdemes minőségrendszerhez csatlakozni a fiatal gazdáknak!
2017. április 10. 07:49
A fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása intézkedésben a minőségrendszerhez történő csatlakozás plusz pontokat ér. Nem mindegy azonban, hogy mely minőségrendszerhez csatlakozik valaki.
Hír: Minden vidékfejlesztési pályázat elérhető
2017. április 11. 07:30
A vidékfejlesztési program valamennyi pályázati felhívását meghirdették március 31-ével, ami a 2014 és 2020 közötti időszakra 1300 milliárd forint összegű európai uniós keretet biztosít Magyarországnak – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a kiskőrösi agrárexpón megtartott sajtótájékoztatón – közölte az MTI.
Hír: A kereteket meghaladó pályázati igények
2017. április 12. 07:51
Valamennyi vidékfejlesztési pályázatot kiírták. Az újak közül 17-re még nem lehet kérelmet beadni, a korábban meghirdetettek közül 28-at már le is zártak. A gazdálkodók a kapacitásbővítő beruházásokat részesítették előnyben.
Hír: Fontos határidő közeleg a termelői csoportok pályázatán
2017. június 07. 21:09
A VP3-9.1.1-17 kódszámú pályázati felhívás, vagyis a termelői csoportok és szervezetek létrehozása esetében 2017. június 9-én szakaszzárás lesz. A 2017. május 2-től 2017. június 9-ig beadott projekteket együttesen bírálják el.
Hír: Napokon belül döntenek a vidékfejlesztési pénzekről
2017. június 22. 09:52
A napokban összesen közel 77 milliárd forintról szóló támogatói határozatokat kapnak kézhez a Vidékfejlesztési program keretében az agrár-környezetgazdálkodási tevékenységre és a településképet meghatározó épületek rekonstrukciójára, közösségi terek létrehozására pályázók - mondta a Világgazdaságnak Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Hír: Több mint 3 milliárd forint vidékfejlesztési támogatásról döntött a Miniszterelnökség
2017. augusztus 15. 13:09
A Vidékfejlesztési Program újabb 3,2 milliárd forintnyi forrásának odaítéléséről döntött a Miniszterelnökség. Ez alkalommal kistelepülések egyedi szennyvízkezelése valósulhat meg uniós forrásból.