Az iskolai oktatás időhöz kötött tevékenység. Bár mindannyian azt mondjuk, hogy a tudás és annak megszerzése élmény, a tanulás mégsem akkor kezdődik amikor a tanulóban felébred az érdeklődés. Az iskola időritmusa – ez az egész magát fejlettnek mondó világra igaz – a munka világának ritmusához igazodik. A munka 9:00-kor kezdődik, az iskola nyolckor, így van ideje a szülőknek beérniük a munkahelyre. Az alábbiak értelemszerűen nem, illetve nem csak az iskoláról, hanem legalább annyira a munkahelyek világáról is szó.

A pedagógusoknak komoly munkájuk fekszik annak a pavlovi reflexnek a kialakításában, hogy a csengőszó (e hanghatás miatt is indokolt Pavlovra hivatkozni) valaminek a kezdetét (tanóra), illetve a végét (szünet) jelzi. A rutinos diákok a csengőszóra felpattannak a padból. Nem ilyen vehemensek a tanárok az óra befejezésekor. A hardcore pedagógus esetleg a következő óra kezdetét jelző becsengetésig is el tudja húzni az időt. Vajon belegondol-e, hogy mennyit ér az óra végéig be nem fejezett vers utolsó sorainak közös olvasása, amikor a diák minden idegsejtjében a padból kiugorhatnék rezeg? “Várj, még feladom a házi feladatot!” – mondja, s ahelyett, hogy nagyvonalúan beismerné önmagának is, hogy ezúttal nem tudott a 45 perccel jól gazdálkodni, s elengedné a házi feladatot (egy életre népszerűvé és hitelessé válva a diák szemében), megmutatja, hogy hatalmában áll a mérkőzés lefújása után is gólt lőni.

Az iskola egyszerre a hétköznapok világa, ahol a diákok megismerik az intézményrendszer működését és egyszerre a mindennapjaink tükre is. A pedagógus számára munkahely, méghozzá olyan munkahely, ahol ő maga is kiszolgáltatott. Mikor kezdődik az értekezlet? Pontosan 17:00-kor, késni nem ildomos. És mikor fejeződik be? Akkor, amikor az iskolavezető befejezi. Van-e olyan pedagógus, aki megkérdezi a tantestület előtt, hogy meddig is fog tartani a mai szeánsz? És vannak-e olyan bátrak a tanárkollégák között, akik figyelmeztetnek arra, hogy már két órája zajlik az értekezlet – se pisilés, se cigaretta?

A legtöbb intézményben az asszertiv kommunikációt minimum támadásnak, rendszerkritikának fogják fel, s a kollégák esetleg a dohányzóban vagy a folyosóügyelet homályában gratulálnak a bátor kollégának, aki helyettük is felemelte a szavát, hiszen a legtöbb pedagógus este 19:00-kor menne már haza főzni, saját gyereket ellátni vagy éppen fizetést kiegészíteni. Ha viszont valaki bűnbánó tekintettel kihátrál a túl hosszúra nyúlt értekezletről, voltaképpen megúszta az egészet: a legritkább esetben van a dolognak következménye.
“A becsöngetés neked szól, a kicsöngetés nekem” – mondja a pedagógus a fészkelődőknek. De miért gondolja azt, hogy neki ezzel a mondattal kell kijelölnie a hatalmát? Miért válik a tudás megszerzésének motivátorából (tanár) hatalmi tényező Kelet-Közép-Európában?

A gyerekek már az iskolában megtanulják, hogy soha semmire nincsen idő, hogy rohanni kell, hogy még többet és még többet. Ha pedig rátekintünk a magyar gazdaságra, a munkahelyekre, vagy akár közterületeink állapotára, akkor belenézhetünk a közoktatás szemei közé: az első injekció ugyanis ott éri az embert munkakultúrából, időgazdálkodásból vagy folyamatmenedzsmentből.

Forrás: hrportal.hu