A GVH 12 milliós bírságot szabott ki a Dreherre
2023. október 19. 17:05
A sörgyártó cég a törvényi tilalom ellenére olyan szerződési feltételekkel kötött megállapodást egy budapesti vendéglátóhellyel, amely szinte kizárólagosságot eredményezett annak sörválasztékában
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 millió forint bírságot szabott ki a Dreher Sörgyárak Zrt.-re, és megfelelési program kialakítására kötelezte. A GVH vizsgálata feltárta, hogy a sörgyártó cég a törvényi tilalom ellenére olyan szerződési feltételekkel kötött megállapodást egy budapesti vendéglátóhellyel, amely szinte kizárólagosságot eredményezett annak sörválasztékában – ismertette keddi közleményében a hivatal.
A GVH még 2022 elején egyszerre öt eljárást indított a sajtóban „sörtörvénynek” keresztelt, két éve bevezetett kereskedelmi szabályozás érvényesítésére, amelynek célja az italválaszték bővítése és a szektorban gyakori kizárólagossági megállapodások visszaszorítása volt. Ezen eljárások közül eddig hármat zárt le a nemzeti versenyhatóság. Két gyorsétterem-lánc, a Burger King és a KFC esetében tavaly év végén zárultak le a vizsgálatok. A három nagy sörgyárral szemben indított, párhuzamosan futó vizsgálatokból elsőként a Heineken eljárása fejeződött be közel egy hónapja, amelyben a versenyhatóság megállapította, hogy a holland tulajdonú sörgyártó cég megsértette az új rendelkezéseket.
A hivatal most újabb sörgyártóval szemben zárta le eljárását mely során a Dreher és egy fővárosi vendéglátóhely kereskedelmi kapcsolatát vizsgálta.
A vizsgálat feltárta, hogy a Dreher olyan feltételekkel alakított ki együttműködést, mellyel arra ösztönözte az érintett vendéglátóhelyet, hogy szinte kizárólagosan tőle vásárolja sörkészletét. Ezzel leszűkítette a fogyasztók választási lehetőségeit, és akadályozta más sörgyártók érvényesülését.
A GVH Versenytanácsa ezekre tekintettel – a vizsgált együttműködési kapcsolatban érintett egyetlen vendéglátóhely forgalmát alapul véve – bírságolta meg a Drehert.

A bírság összegének meghatározásakor eltérés volt a Heinekennel szemben folyatott korábbi eljáráshoz képest, hogy vele ellentétben a Dreher nem minősül visszaesőnek. Ez indokolja, hogy a Dreherre kiszabott bírság alacsonyabb.
Az ügyben érintett másik vállalkozásra – a vendéglátóhelyet üzemeltető C V G Kft.-re – a GVH nem szabott ki bírságot, hanem figyelmeztetésben részesítette. Ennek oka egyrészt, hogy a vállalkozás szerepe a jogsértésben csekélyebb volt, másrészt, hogy az eljárásban érintett üzemeltető kisvállalkozásnak minősül. Ugyanakkor a releváns szabályozással összhangban lévő megfelelési program kialakítására a fővárosi kisvállalkozást is kötelezte a nemzeti versenyhatóság – tájékoztatott a GVH.
Forrás: https://magyarmezogazdasag.hu/MTI
Kapcsolódó cikkek
Nagy piac: óriási érdeklődés kísérte a batáta szakmai napot
2023. október 05. 13:46
Nagy mezőgazdasági kultúrák nagy cégeinek szakmai rendezvényein is irigylésre méltó számú gazda volt kíváncsi az ásotthalmi batáta szakmai napra szeptember végén. nem véletlenül: az édesburgonya-termesztés az egyik legígéretesebb szántóföldi zöldség: relatíve kis inputráfordítással még igen gyenge talajokon is komoly nyereséget termelhet stabil piacain.
Kenyér és biztonság: A magyarok kenyere 2024-ben is biztosított
2024. augusztus 09. 13:01
A kenyér mindig és mindenhol a biztonság, a jövő és a megmaradás üzenetét hordozza. Nekünk, magyaroknak azonban az élet egyik magától értetődő metaforája. A magyarok kenyere pedig idén is biztosított – jelentette ki Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Somogyváron, a Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepén.

