Az erdő- és természetszeretet mellett más tényezők is befolyásolták a zalai dombok között felcseperedő Grédics Szilárdot a pályaválasztásban. Talán megmosolyogtató, hogy egy ismerős idősödő erdőmérnök fiatalos megjelenése miatt döntött az erdész hivatás mellett. Középiskolás korában többször találkozott édesapja volt padtársával, akinek ősz hajszálak nélküli halántékából arra következtetett, hogy munkája csendes, nyugodt, stresszmentes. (Persze idővel kiderült, hogy az idősödő szakember barna hajszíne csak a hajfestéknek volt köszönhető.)

 

Valahol a hegyen túl

Szilárd édesapja tornatanár, viszont unokabátyja erdész, és nem akármilyen erdőben dolgozott! Szokoli Pista bácsi a híres vétyemi bükkös gondos gazdája volt.

 

Vétyem neve sokaknak csak egy zalai tájegység elnevezése, nekünk, erdészeknek viszont a kisparaszti erdőgazdálkodás utolsó momentuma, famatuzsálemekkel büszkélkedő, vegyes szerkezetű ősbükkös erdő, melynek csodájára jár ország-világ szakembere.

 

Erről a kuriózumról azonban Szilárd is csak az egyetemen értesült.

 

A zalai ifjú középiskolai tanulmányait is erdészképzésben szerette volna tölteni, de szülei tanácsára mégis a gimnáziumot választotta, ahol kiderült, hogy kiváló érzéke van a matematikához. „Az erdőmérnöki szakra nyert felvételnek egyedül a matektanárom nem örült, ő azt hitte, matematikus lesz belőlem. Én azonban egy percig sem bántam meg a döntésem!” – emlékezik vissza a szakember.

 

A tanulás nem okozott gondot neki az egyetemen, és évtizedekkel később a fiának sem. Hiszen Laci kiskorától kezdve tudatosan készült az erdőmérnöki pályára. Jól tudta, hogy mire vállalkozik, hiszen édesanyja korai elvesztése után atyjával és húgával, Emesével rendszeresen rótta az erdő kalandos és vadregényes útjait.

 

„Édesapám sokat vett maga mellé, és élveztem, ahogy csak mentünk az erdőbe, és egyszerűen szabadok voltunk!”– tekint vissza Laci.

 

Szakmázás családi körben

Az egykori mobiltelefon nélküli erdész világ sokat változott, de az édesapa által képviselt értékek, a múlt ismerete és a belőlük való táplálkozás megalapozza Grédics László mindennapi munkaszeretetét. „Az életben nincs kontrollparcella! Itt már magunk és az erdő viseli a döntéseink következményeit. Sok mindent megtanítottak az egyetemen, de a gyakorlatból lehet igazán okulni” – jelenti ki Szilárd. A folyamatosan változó körülmények, irányelvek, technológiák sírig tartó tanulást és elfogadást kívánnak az erdészektől, ami olykor szakmai véleményeltérést is kivált. Bár Szilárd nem szerette volna, hogy fiával egy cégnél dolgozzon – tartva a kollégák előítéleteitől, az esetleges függelmi viszonytól –, a zöldfülű diplomásból lett szakember néhány év után mégis édesapja munkahelyéhez, az EGERERDŐ Zrt.-hez került.

 

„Köztünk legfeljebb a mosogatáson van vita, de szakmai kérdésekben mindig meghallgatjuk és elfogadjuk egymás érvelését” – mondja mosolyogva Laci, majd illedelmesen atyjának adja tovább a szót.

 

„Az egykori munkáimra visszatekintve, ma már más szemmel látom az erdőt. A fokozatosan terjedő örökerdő-gazdálkodás 30 évvel ezelőtt még gyerekcipőben járt hazánkban.

Helyette gyérítettünk, tarra vágtunk, majd több millió elültetett csemetéből új erdőt neveltünk. Fát, munkahelyet, életet adva a vidéknek.”

 

Nagybetűs VEZETŐ

„Ha nem ismered a múltat, nem tudsz értékes döntéseket hozni a jelenben. Ennek kiváló módja az idősebb kollégák meghallgatása” – mondja az őszes szakállú szakember, volt erdészetvezető és hajdani nemzetipark-igazgató. Az egykori vezető nem utasítgatott, csak kért és szükségben segített – és teszi így a mai napig! Több évtizedes tapasztalata szerint ez a fajta kommunikáció sokkal célravezetőbb. „Sose kaptam NEM választ” – teszi hozzá büszkén, melyre fia is csak helyesel.

Pályafutása alatt számos állomáshelyet bejárt a családfő.

 

Keze nyomát őrzik az erdők, a szeretett Heves-Borsod-dombvidéken található Gyepes-völgy több épülete, pisztrángos tavai, a palinai gyümölcsös, sőt a Szalajka-völgyi kisvasúti és közjóléti rekonstrukciók egy része is az ő nevéhez kötődik.

 

Azt mondják, a munka után édes a pihenés, na de hogyan? Van, aki a televízió előtt tölti szabadidejét, van, aki a pohár felé kacsint, vagy bulizni jár, de ők ebben is mások az átlagtól. Ha mai szakkifejezéssel szeretnék élni, autodidakta helytörténeti kutatóknak nevezném őket. Idegen vidékeken járnak-kelnek, érdeklődve, alázatos figyelemmel szólítják meg az utca emberét, temetők keresztfáiról olvassák le a múlt foszlányait. S ennek a nyitottságnak köszönhetően bármerre sodorja őket az élet, mindenhol szeretettel fogadják a család tagjait.

 

A selmeci szellem szállt beléjük? Vagy az erdélyi és zalai ősöktől kapott hit, kitartás, remény magja csírázott ki bennük? Bárhogy is legyen, a Grédics család állhatatosan keresi a gyökereket, felfedezi az értéket és lesöpri a rosszat. Számukra ez az igazi lelki feltöltődés!

 

Vigh Ilona

EGERERDŐ Zrt.

 

Forrás: A Mi Erdőnk